Nyom Oszkár tollábol-Kovácsfalu

Nyom Oszkár Tollából

Üdvözöllek titeket ismét hű olvasói ennek a lapnak eme írásom az előző tudósításom folytatása a Tesna-folyó partjáról.

Ha hiszitek, ha nem a kovácsok falujában vagyok és ide még nem ért el az a dögvész mi Halászfalut porig rombolta. Na de ne szaladjunk, ennyire előre tegyünk egy rövid utazást a múltba, amikor elérkeztem első helyszínemre. Nos, mint mondtam egy lelket sem láttam a faluban és bizony ez annak köszönhető, hogy a falu másik része ki nem a polgármesterrel volt az Márton pappal sikeresen elérte ennek a falunak határát és most itt várják, hogy csendesség boruljon a vidék felé. Amint fülembe jutott a hír azonnal felkerestem őket és beszédbe elegyedtem velük. Márton paptól igen fontos dolgot tudtam meg méghozzá azt, hogy őket csak az egyik a Turak törzs támadta meg és a másik törzset még senki sem látta. Ez igen nagy aggodalmat keltett bennem, hiszen a Turak törzs testvértörzse a Tarak, ami talán az egyik legharciasabb nép kit ismerek. Egy másik értesülést is kaptam tőle, mégpedig hogy a Turak törzs nagy valószínűséggel ezt a falut szemelte ki következő áldozatának. Kujon Jósa az egyik menekült így nyilatkozott a történtekről:

„Hát aztat  ösmerni kell, hogy én meg a Szájas zárkóztunk be a falu lyányaival a keresztházba és apánk(Márton atya) vezetésüvel valami cseleguton át vagy milyet-szót használt az öreg kerültünk ki a szabadba azt  onnan futottunk idáig a Marissal meg a Jucussal  s, szoknyáikkal mit én fogtam nehogy fellibbenjen nekik és elvigye a szél őket”

Szájas Tóni története:

„Az a szoknyapecér Vén Kujon béterelte fiatal lyányainkat abba csúcsos házba, míg én egymagam szembeszálltam vagy tizenöt vademberrel. Először egy kis véznát tepertem a földre s mikor eztet látta a többi egybül jöttek néki segíteni, de én egy akkora maflást adtam az egyiknek hogy körbe ledöntötte mind. Közbe Márton apánk se tétlenkedett bereteszelte a kiskaput. Mikor mán láttam, hogy a templom mán védve volna felpattantam egy mozgó szamaras szekérre mi pontban akkora volt a templomablak alatt és három ujjammal, mert annyival értem el a peremet felhoztam magam az ablakba és beugrottam áttörve az öveget. Innen egy veszélyes lyukon át haladtunk, míg fényt nem láttunk hol ismét 3 vadember állt kiket csúnya nézésemmel elkergettem és nyogadalmas léptekkel jöttünk ide hála nékem.”

Na de térjünk vissza a jelenbe. Hisz remekhír az, hogy van túlélője eme véres ütközetnek, de hogy fog ellenállni e falu a barbároknak. Úgy kedves olvasó, hogy nemrégiben tisztes vitézek szálltak meg itten és egy kevés zsoldér mit a polgármester adott nekik hajlandók megvédeni a falut egy hétig. Ezt követően felkerestem a harcosok főparancsnokát ki így nyilatkozott újságunknak:

„Én és katonáim már számtalan csatát vívtunk ennél rosszabb ellenfelekkel is. Nem is kell messzire tekintenem az emlékezetben tán egy hónapja volt mikor egy negyvenfős zombisereg támadta meg a táborhelyünket az éjleple alatt. Hű katonáim daliás küzdelemben verték vissza a szörnyeket majd elindultunk ide, hogy feltöltsük fegyverkészletünk, mert a sok harcban eltörtek s elkoptak már fegyvereink. Tehát úgy vélem ez a kis csetepaté nem fog nekünk ártani.”

No ha már ilyen bizakodó volt a kapitány nekem sem kellett több és felmásztam arra, másfélember-magasságú védőfalra, amit nemrég húztak fel a támadások ellen. Ahogy jártam körbe egy-két helyen lyukakat véltem felfedezni, amit jelentettem is a parancsnoknak, hiszen számomra a legfontosabb a falu védelme még akár a saját életem is latba vetném egy tárgyaláson a barbárokkal szembe a békéért.

Miután végeztem a falakon elindultam a falu belseje felé majd bementem egy ószereshez vásárolni. Vettem tőle annyi tintát mi elég lesz, amíg visszaérek jó fővárosomba és egy igen remek sétabotot is. Ám sajnos abból a harminc aranycolából mit magammal hoztam otthonról alig maradt már. S a gyűrűt is visszaadtam Márton atyának így már a templom egere gazdagabb lett nálam. De nem kellett soká várnom, míg a polgármester estére megvendégelt. S csak azért fogadtam el e kegyes meghívást nehogy modortalannak tartsanak. Ők azok kikre talán azt lehet mondani, hogy jólétben élnek. Az asztaluk csak roskadozott a sokféle hús- hal- és zöldségféléktől. Ám igyekeztem pont csak annyit enni, hogy az asztalt megmentsem így elfogyasztottam három szelet marhahúst négy rúd főtt kukoricát és hat darab pontyfilét. S elrakattam Mariska nénivel egy fél-disznót magamnak. Majd nyughelyemre tértem a polgármester házánál és már aludni készülődök.

Nos tehát kedves olvasó nyugodtan kijelenthetem, hogy én  és ez a falu is teljes biztonságban van. Ám ha mégiscsak olyan gondolatja támadna a vandáloknak, hogy szeretnének betörni, állok eléjük és megmondom nekik a magamét… ha már fegyvertelenül fekszenek a porban.

Mára ennyi lenne rövid kis cikkelyem további kellemes olvasgatást.

Ny.O.