Forlon Akkurátus Vízrajza - Eldan II.
2012.07.23 21:40
Barangoul Barát tollából
Az Koronás Királyi Főváros Vizeinek Hiteles Leírása II.
Miután elmondani valóm terjedelme s bősége Sophia áldására vetekszik sok könyvtári gyűjtemény porosodó papirosainak tudásával, szabónak szegődve mértem és vágtam eszmei művemet, hogy az a tisztes Forloni Hírmondó hasábjaira megfelelően illjék. Szólék ama kiadásban számos szokásárul s természetirül városunk nagy folyójának, de mindet elmondani korántsem volt alkalmam. Álljék tehát itt ama bölcs okítás folytatása minden vizeket s általában tudást szomjazó olvasó örömére, s magam, Barangoul Barát megelégedésire, ki szerényen szólva az Istentől kapott szikrával szellemi tüzet gyújtani képes.
További tudnivaló városunk s országunk nagy vándorárul, ama mélymedrű ballagó Eldanról
Bővizű táplálónk egyéb jelleme és vonási ügyében
Eldan, az legközpontibb artériája e földnek, hordja tehát rakományát földművesek örömire alföldünkre, tiszta vizét ájánlja szomjuzó halandónak, s ujjakra szakadt tenyerében tartja míves városunkat, Forlont. Minő hát e kifogyhatatlan áldás jelleme és fajtája?
Vizének mélysége legyen vizsgálódó tekintetünk első fókusza. S lehet-e az, kitartó tanítványaim? Biz' nézhetnénk napestig, ha az ereje s medre teljében levő Eldan gyomrába bepillantást kívánnánk! Nem szólok én itt a kisebb oldalágairól, holt medreiről, vagy elnyúló forloni deltájáról: beszédem célozza helyette fővárosunk környező sík lapály bejáratánál megérkező vizek királyát. Ott, hol nem lustul még el a bő vízáram, nem terül szét pöffeszkedve munkája gyümölcseként jóltermő mezők kényelmes ölén, s nem nyúlik végül el egészen a Végső Vízig. Érkezésekor más arca van ám az Nagy Folyónak! Széltében szégyellnivalója emitt sincs: bezony mondom jó idő és ifjú szem kell a túlpartjára látáshoz, s annál nagyobb elhivatottság az átkeléshez. De hogy szavam ne feledjem, mélységére tekintsünk: hah, tekinthetünk ám órákhosszat, meglátni nem fogjuk! Merészkedjünk csak eléggé be a zöld utazó hátának legközepére, s madzagra kötött nehezékünk ereszteni kell percekig, mire a zsinór meglazul, s eszközünk feneket ér. Jajhír ez az úszni nem tudóknak, örömhír a hajósoknak és ladikosoknak. Zátonytól, csónakborító sziklától és más akadálytól tartani nem kell sem itt, sem fel egészen Furendáig. Bőtermésű síkságunkon más azonban a helyzet, s bár a kényelmes hajózást nem töri meg hullámkeltő sziklacsúcs, mélységéből sokat veszít az áldott Eldan a mezőkön elnyújtózva.

Hajózása tekintetében ezenfelül elmondom, tiszteletre méltó hittársaim, hogy áldva vagyunk Sophia által, mert e folyó gondot nékünk ez ügyben aligha okoz. S bárki fejét e bölcs szavakra kétkedőn ingatná, feddő tekintetem lángját állni kényszerül. Ez pedig, minden vizekre mondom, joggal s szent elhivatottsággal történik, nem holmi fennhéjázó gőg leple alól nagyotmondást köpködve! Én, Barangoul Barát, nem az az ember vagyok, ki a havas hegyek bérciről prédikál, miközben tenyere kandalló parazsától langymeleg. Magam hajóztam be Forlon összes csurgó s csöpögő útját, minden apró foltján a víznek megfordultam, hol egy csónakot legalább elbír a kéken vagy zölden fénylő nedvesség - néha még ott is áteveztem, ahol nem lehet. Ne álljak itt, s törjék el kezemben a sastoll, ha egymagam erejéből e cselekedeteket (melyeket hősinek nevezni illő volna, ám szent emberhez méltatlan) végre nem hajtám - tanú lehet erre mindaz a hat-hét szolga, kik az evezőt eközben markolták.
Lényegre térek, feleim, mert közben az téntahordó sastollam megbicsaklott kezeimben, s fogytán van a tartalék (utazásim részleteit fületekkel halljátok, magatok javára és boldogulásira, vásárnaponként a sekrestyéskertben, hol áldozati kelmét és kész étkeket ellenkezve elfogadok).
Csónakkal és vitorlát feszítő szélben hullámokat megülő bárkával egyaránt járható a széleshátú Eldan. Forlon környéki mezőkön ezen felül olyannyira kellemes sodrása, hogy kikötőnek való helyet szinte csak az nem talál, ki erre nem is áhítozik. Csendesítő öblök tucatszám várakoznak nagy távról érkező hajók fogadására, ölelésük megnyugvás minden jóérzetű matróznak. Kik épített kikötőbe vágynak, csalódni nem fognak: észben s tisztes apostolokat támogató marokban gazdag városatyáink megfelelő kövezett és pallózott alkalmatosságokkal látták el úgy városunkat, mint előzetes falvaikat. Gyalogos tekintetben a rév nyújthat szolgálatot, mely alkalmazkodóbb a távolságokhoz, mint a nagy munkával felépített kőhíd. Ebből is akad azonban Forlon vidékén, alázatos olvasóim! Ott, hol a Darna beleszalad bátyjába, minden általam ismert ország és város esetében (ez pedig szent isteni kenetet fejemen meghagyva bátran mondhatom, nem akármilyen mennyiség) kivételesnek számító építész csoda nyúlik el. Összes csomópontok legforgalmasabbika, Forlon kincstárának különös és megbecsült gazdagítója, a Márványos Híd száz- meg százmétereken szeli a levegőt hófehér ívjein kecsesen feküdve a hatalmas folyó felett. Sok terhet cipel maga az Eldan, de vetekszik vele eme emberi csoda, hisz egymás nyomába taposva tolongnak át békében a karavánok, viaskodó időkben a hadtestek, s közemberek úgyszintén.
Vízi útra vágyóknak elmondanám továbbá, városunk kerületei közt húzódó ágas-bogas torkolati folyamok közlekedésre csakúgy használhatók, noha nem óriás tengerjáró galleonokkal vagy fürge gályákkal, de apróbb vízi társaik alkalmasak népes királyi székhelyünk gyorsabb közlekedésire.
Mindenrül, mi halandó gyomornak kedves
Tereljem szavam az étkek ezüst királynőire, az kellemetes folyami halakra, mit halandó ember élvezettel fogyaszt, míg a túlvilágra tekintő apostol csupán az halandó szolgálat szükséges velejárójaként, életét és Sophia igéjének hirdetésit így elnyújtva.
Ily városban, mely vizekben ennyire gazdag, s ki ittlakó ha orránál tovább ellát, halászható vizet lát, nem újkeletű dolog a pikkelyes fajta elkészítésének művészete. Másik pontba tartozó elmélkedés volna az sós ízű tengeri eledelek taglalása, s magam nem is tartom amazok nagy ismerőinek, hiszen kirántott, kövön sütött, pácolt, paprikába forgatott, lével felkevert, kockára vágott, töltött, zsírban pirított, salátába göngyölt és szárított formáin kívül alig ismerem főzésinek módozatait. S ezeket is pusztán tudományos alázatbul fogyasztám, hisz jobbára apostoli hitemben megnyugodva penészes kenyérhaj és pocsolyavíz az eledelem.
E helyütt azonban az Eldan édes ezüsthátú lakóiról kell szólnom. Fogásuk mestersége e tájon célnak megfelelően sokféle: egyszerű háztáji gazdálkodó étrendje színesítésire vállára vetett bottal s horoggal csónakról vadászik eme fényes falatokra. Lassú idő és türelem szükségeltetik e munkához, s a fogás is csekély, egy családnak azonban jussa lehet egy főzetnyi. Módszeriben mégis megmaradt e hagyomány, kisebb földmívesek közt, hisz eszköz ügyében és hozzáértésben nagy megerőltetést nem követel, ráadásképp királyi engedéllyel e módszer élvezi a szabadság könnyelmét. Bölcsen is tette amaz uralkodó, ki ilyen intézkedést először meghozta, s mostani királyunk csakúgy bölcsességgel fenntartja. Hatalmas hiszen az folyó, tömeges a halfajta, egy-egy horog nem okozhat túl nagy kárt rajta. Ily módszerrel nem is szakajtható a legnagyobb féleség, általában tükröspikkelyű ponty, tenyérnyi keszeg vagy cseles cselle a jutalma a horgászónak. Nádasban megesik, hogy rákap a csalétekre a vörhenyes csík, melyet pucolva és karikázva oly remekül el lehet paprikás lisztben készíteni. Magam véletlenül tudám ezt meg, vándorutamon hogy egy házba betérek, vendéglátóim akaratom ellenére kemencébül kapart korom és pondrós káposztatorzsa helyett ily hedonista élvetegséget helyeztek elém. Szerencsére bölcs-rendi hitébül ki nem térve elutasítám a sátáni tízpróbát, s így nem ettem többet három kondérnyi adagnál eme csábításra termett falatbul, azt is csupán a házigazda meg nem sértése végett.
Nagyobb hozamot ígér ennél a hálóvetés tudománya. Vízi városunkban mi lenne kevésbé meglepő a nagyszámú halász dinasztiánál, kik közül mostan a tengeri mesterek, vén rókák által kevéssé megbecsült, "langyosvízi" halásznak csúfolt folyami családokról essék szó. Mindezen rivalizálás hozzánk (legfőképp hozzátok, drága lelkeim), halfogyasztó lakosokhoz mérsékelten jut el, s nem is érdemli figyelmünk fényét. Hisz a folyó halászai szintúgy napestig dolgoznak, drága aranyon kiváltott királyi engedéllyel, hálójukat kétfélekpp alkalmazzák. Nagyobb hajókkal rendelkező famíliák tat mögé kötött eszközzel lassan ballagnak keresztül az Eldanon, s félóránként-óránként ellenőrzik a fogást. Hálójuk sűrűségitől függőn alkalmas e módszer apróhalak, mint a ponty, a kárász, a csapodárhal, vagy az opálos vorgel elejtésére, melyeket kis méret és nagy raj jellemez. Értékesebb ennél a nagyobb hurokkal megszerzett fajta, hol a méteres páldányok is előfordulhatnak. Ponty alfajába tartozó csúcsosorrú halat külhoni országba nagy előszeretettel szállítják, berber és hegyi fejedelmek ünnepi lakomáira. Ragadozó félékből elejthető így a csuka, mely ráadásképp fogyasztása után állkapocs-csonját megőrölve varázslók piacán könnyedén elkel.
Hasonló a zsákmány a hálóvetők másik csoportjánál, kik telepítik az eszközt megfelelő helyre, majd fél nap után reménnyel szívükben kihúzzák ismét. A kiváltságos helyek ismerete legalább olyan nagy kincs, mint az iparos engedély, hisz e módszerrel akárhol nem ád az Isten halat. Megkíméli azonban a halászt az egész napos hajózástul, s több ilyen elhelyezett hálócsapdája is lehet egy dolgos kéznek egyszerre. Ezek mennyiségit királyi rendelet szintúgy szabályozza.
Utolsó s legkülönb halfogási fajtárul
Csapdák ügyében szólva utolsó említendő halászati módszer az iszapdobozolás. Legnagyobb ragadozói az bőfolyamú Eldan víznek csak ily módon elfoghatók. Horogra ezek nem kíváncsiak, hálót jól ismerik, így a halász nemzetségek kiötölték különös elfogási módszerüket. Tudniillik e hatalmas monstrumok, mázsánál is súlyosabb szörnyetegek a legmélyebb fenék iszapján hevernek. Itt lakozik a kétállkapcsú tátó, kinek duplasorú foga marcangolja áldozatát. Veszedelmes ellenfél az óriás baranáz, izmos testén apró tüskék hadával. S nem hagyhatjuk el felsorolásunkból a mindennemű harcsákat, melyeknek legenda szerint a Forlon környéki öblökben lakozik királya. Ezek elfogásira alkották meg az iszapdoboz szerkezetét, mely erősfalú vasalt ládábul, benne acélhurokbul és csalétekből áll. Némely együgyű horgász már e szerkezet csalétkének szolgáló kisebb halakat is elfogadná lakomának, itt azonban az elejtést szolgálják e jószágok. Óriás ragadozó társuk a vasalt ládába fejét bedugja, hol a sebzett állat vergődik, s midőn a horogra ráharap, maga körül az acélhurkot feszíti. Mentül jobban rángatózik eztán, annál inkább szorul nyaka köré a csapda.

Eddig nem is volna nehéz e mesterség, ám eme halakat kiemelni nem könnyű. Rengeteg hosszúságú sodrony rögzíti e dobozt part menti fához, vagy horgonyzott hajóhoz, ahol a jelzőcsengettyű szavára készen állnak a halászok. Legkönnyebb esemény, melyet az Isten ádhat, ha egyszerű csörlővel feltekerik a zsákmányt, azután örömükre koccintanak kellemetes borral. Ritka azonban e jelenés! Példás szerkezetük gyakorta akad el, áramlatok sodorják vagy sziklába ütközik, ekkor nagytüdejű halászoknak a sodronykötél mentén alámerülve, egész addig, hol ritka kincs a fény, helyre kell hozni a hibát. Maga a merülés is embert próbáló, kétpercnyi levegő gyakran csak az odaútra elég. S kihívás a sötétben kiszabadítani a beakadt ládát, megcsavarodott kötelet, egyéb alkalmatosságot. Ám a veszély nem ebben áll! Legnagyobb félelmük, ha ilyenkor mégis kapás van a hurokban. Otthonában megzavarva, nyaka körül szoruló acéllal fenevaddá változik a mázsás ragadozó, s ismert történet ama harcsárul, ki a fémbetétes ládát fejével sziklának ütve elrepeszté, sodronykötelét fogával elvásván kiszabadult. Jaj annak, ki ilyenkor a mélyben evickél!
Ezen formái ismeretesek vidékünkön a víz kincsének kimerésire, s aki mindezt hallotta, bölcsebb lett általa, s munkám így célba talált.
Az tekintélyt parancsoló folyóvíz taglalásának zárásaképp
Most, hogy elmondám, mi ehelyütt elmondható volt az nagy Eldan folyóról, s a malasztot magamról nem levetve számon kiejthetem, bölcs előadás volt ez és nagyszerű, immár e szakasszal a nagy folyó tárgyalását bevégeztem, s más egyéb, fontossága okán idekívánkozó vizekkel mondandómat legközelebb folytatom. Ne feledjétek, ti áldott gyermekek, kiket Sophia az olvasás mesterségével megjutalmazott, vásári napokon tudástok mélyítése gyanánt a forloni sekrestyéskertben Barangoul Barátot nyílt szívvel és bő marokkal megkeressétek.
Bölcsességetek tágításira, hogy kiművelt főkkel teljék e világ:
Barangoul Barát