Barangoul Barát tollából

 

 

 

 

    Támogatása és mindennemű éljenzése az széleskörű tömegeknek, kik felajánlott aranyos és ezüstös Cola érméiket elém vetvén szorgalmaztak, biztosított arról, irományom értékét korunk műveltfejű közönsége átérezni képes. És habár ama emlegetett tallérokat megvetőn zártam ládabörtönükbe, s kétkedőn tekintettem a dicsfény művi ragyogására, pusztán a tudomány és Sophia tündöklése érdekiben alkotásomat a folyó és álló vizekrül kitartón folytatom. 

    Kiemelten ajánlom eme bölcs írást az nagytekintélyü Hírmondó tudós és egyéb fókuszú lap Szerkesztő Urának témája alkalmábul. Kívánsága szerint, mely helytálló és értelmes, természettudományos leírásomhoz nép-és kultúrrajzi felfedezésim csatolom, hogy ősi felmenőit viszont olvassa a t. Sz. Úr eme hasábokban, s azután melegszívű gondolatokkal segítse továbbiakban apostoli főmet kutatásimban.

 

Fővárosunk kapujában történő testvéri találkozásrul

 

    Bőven és színesen tárgyalásom alá vontam legnemesebb táplálónk, az Eldan dolgát elmúlt alkalmak során. Kisebbik testvérrül azonban ritkán szól a fáma, embertelen világunkban farkasok módjára ki előbb érkezik s korábban bömböl fel fülsértőn, az későbbiekben is becsültebb és ragyogóbb, asztala bőven terített és élete könnyű, sőt könnyelmű. Rongyos farkas szokás, tekintve az utóbb jövőket, még ha érdemük szerint jobban is illetné őket a tisztességes karéj az élet kenyeribül. Ám gyermekkoruk elnyomatását, öreg fivérük zaklatását kinőve keseredik meg igazán életük, mikor az apa állatias hagyományképp őket papok vagy katonák keserű kenyerire száműzvén egyetlen idősb testvérnek örökölteti a birtokot, vagyont, bő életet.

    Haszna van-é ennek a kisebbik fivér számára? Hisz a papi csuha nehéz lepel, kopott térdeken és kopasz fejen át vezet az út a felismerésig: a megpróbáltatás megerősít, s lélekben naggyá tesz!

    Ne essünk hát mi, testvérim, eme farkas-szokás csapdájába, s a kisebbik testvérrül említést az őt megillető módon tegyünk. Nem hitványabb ama később jövő s testében kisebb, nem kolonc vagy tartalék az élet sodrásában. 

    Így tekintsünk a Darnára is: figyelmünk fordítsuk most reá, mert habár küldetése és életcélja szolgai, e szolgaság Sophia igéje szerint is isteni eredetű. "Mert ki szolgál, idővel azt megszolgálják". Eme alázatos életút a Darnáé is, vizét gyűjti kanyargós útja során, hogy épp mielőtt beleömölne az Ősanya Tengerbe, minden tudását és tapasztalatát, egész lényét átadja a fivérnek, a tisztes Eldannak.

 

Kiféle s miféle ama sürgő-forgó Darna folyó?

 

    Emide fűzöm, mert ide tartozik, mondandóm egy különös néprül s szokásikról. Náluk jobban talán csak szerénytelen apostoli fejem ismeri e csapongó vizet, hisz magam az ő tudásikon kívül saját kutatásim és forloni tudós-elődök munkáit is birtoklom. Mégis az ő leírásukkal kell éljek, drága feleim, mikor a Darnáról elsőképp szólok, hiszen életük artériája eme folyó, lüktetése szabályozza teendőjüket, akár a nap s hold váltakozása, vagy ama szeszélyes évszakok.

    Eme nép a needar törzs és tagjai. Néhány száz, talán ezer fő tartozik e név alá, melynek jelentése: mi, az emberek. Nagyvonalú fennhéjázásnak hangzik-e eme névválasztás? Bizonyára megüti fülünket, s sérti lelkünket, ám nyelvtudósi munkával megfejthető, kezdeti korok tudatlan és Sophia fényétől elzárt törzsei szinte mind magukat tekintették fajuk egyetlen értelmes képviselőinek, hisz idegen népekkel ha találkoztak is, azok beszéde értelmetlen makogásnak hatott. Eme feltevést rossz érzet nélkül fogadjuk hát el, s ki nem hiszi, bővebb előadásért fáradjék el megrakott szütyőjével vásárnaponként Forlonba, a sekrestyéskertbe, hol én, Barangoul Barát fejét tágítón további magyarázattal ellátom, pirulva adományit Sophia oltárán elhelyezem.

    A needar törzs elnevezéséből származik a folyónk neve is, tudniillik Darna az ő nyelvükön "emberláb"-at jelent. Adódik mégpedig eme kifejezés a különös törzs mondájábul. E kacifántos történet hirdetésit pusztán azért nem tekintem Sophia elleni véteknek, mert a Bölcs Istenasszony kegyelmibül népek leírására biztató tudományág óvó ernyője alatt, és meglehetős szakértelemmel fogék neki.

 

Mondájuk pedig így hangzik:

 

 

    A világok kezdetekor, amikor felkélt az Első Nap, egyetlen élőlény volt a földön: Daréti, az Első Ember. Nehezen hívhatták ama sáros kőkupacot akkoriban Földnek, hiszen formája és anyaga alig volt meghatározható, s csak Daréti lélegzete kavarta meg poshadt levegőjét olykor-olykor. Daréti látta, nem jól van ez így: a fényesen ragyogó Nap első útja alatt körbejárta a világot, s megállapította, munkával s szorgalommal számtalan csodás élet virágozhat ki eme sárkupacon. Egy napig vándorolt, s mondhatjuk, hatalmas erőpróba volt már ez is, hiszen akkoriban egyetlen nap egy esztendő alatt telt el. Daréti megtervezte a munkát, s mikor eljött végre a kímélő éj, nyugovóra tért.

    Másnap újból az égre vonult a tüzes szekér, s fényénél Daréti hozzálátott teendőihez. Sarat dagasztott tenyerével, s az égre rajzolva hegyeket formált belőle. Laposabb formákból dombokat rakott ki, s ahol még jobban szétterítette a földet, ott síkságok, mezők születtek. Tíz körmével kaparta a hatalmas árkokat, s az országszaggató folyókat - homlokának verítéke töltötte fel a tengert, kínlódása könnycseppje az édes folyókat.

    Mikor munkája végére ért, elégedetten ütötte össze portól feketéllő tenyerét, s ahova ennek hatására csillogó fényes porréteg szállt, ott élet virágzott ki a semmiből. Síkságra hullván fűféléket, mezőket és erdőket szült a dolgos Daréti kezének pora, benne apróbb s nagyvaddal. Dombok közt ligeteket, ingoványos mocsarakat alkotott az Első Ember. Hegyekre tűlevelű fenyőket, vastagprémű állatokat teremtett a szorgalmas Daréti keze.

    Ahol folyópartra hullott a mágikus porszem, Darétihoz hasonló lények, needarok, azaz emberek születtek. Gyámoltalan népek voltak még akkoriban, ezért Daréti harmadnap megmutatta nekik a földművelés, vadászat, halászat, jószágok terelésének fortélyát.

    Amíg így szorgoskodott, egy kóbor porszem felkúszott a legmagasabb hegycsúcsra, oly magasra, hogy a Nap Szekere sem érhette őt el. Ezen az áldatlan csúcson született meg Frit, a Jeges Tél. 

    Frit látta lent a boldog embereket, a dolgos Darétit, és éktelenül irigy lett rájuk. Bosszút fogadott, amiért őt a legmagasabb hegycsúcsra száműzték, s amíg azok odalent új mesterségeket tanultak, fagyot, jeget, havat gyűjtött össze a csúcson.

    Ahogy az este elérkezett, Daréti észrevette, miben mesterkedik Frit. Tudta, ha egész éjszaka gyűjti jeges hordalékát odafent, s másnap reggel legörgeti a hegyről, az Égi Szekér melegétől mind jeges vízzé olvad, s elönti Daréti művét, az ifjú needarokkal együtt. Újból sártenger lesz a világ!

    Daréti nem habozott. Ásót ragadott, melyet a needarok készítettek neki jegenyefából, s elkezdte ásni az Emberek Folyóját, mely megóvja a needarokat a jeges ártól, s elvezeti a vizet a tengerbe.

    Ahogy így dolgozott, Frit alászállt iszonyatos hegyormáról, s vasmarokkal kitépte kezéből az ásót, nehogy Daréti kárt tegyen gonosz tervében. Kacagva suhant fel a legmagasabb csúcsra zsákmányával.

    Az Első Ember nem tudott mást tenni, az éj sötétjében balkézzel tapogatva, jobbkézzel kaparva ásta tovább a medret. Frit látta ezt, s ismét alászállt, immár jégből formált éles fejszével, s a dolgos Darétinek levágta erősebbik jobb kezét. 

    Daréti könnyezett a fájdalomtól, de szeretett népét nem hagyhatta cserben. Tágra nyitotta szemét az Éjjeli Szekér fényénél, s megmaradt bal kezével kotorta a sarat a hatalmas árokban.

    Frit megelégelte, és harmadszor is leereszkedett a hegyről. Daréti bal kezét is megragadta, s levágta jeges fejszéjével. Elégedetten tért vissza a hegycsúcsra, s nyugodni tért, immár tehetetlennek gondolta Darétit.

Elkeseredett volt az Első Ember.

- Három napot élt hát meg a világ, s odalesznek oly szeretett népeim. Nem hagyhatom! - Azzal minden maradék erejét összeszedve, lábával taposta tovább a rögös földet. Addig tapodta, lépkedett rajta a csonka Daréti, míg a nap első sugarai megjelentek a látóhatáron.

    Felkeltek a needarok, és aggódva tekintettek a Legmagasabb Csúcs felé. Frit kacagva görgette le a hólavinát a hegyoldalon, jeges törmelékkel és kristályos zúzmarával, egyenest a needar nép kunyhói felé. Meglepődött azonban a Jeges Tél Ura! Fagyott áradatát mind elnyelte Daréti éjszakai munkájának eredménye, a hatalmas folyómeder. Dühöngve húzódott vissza hegyormára Frit, s csak üvöltése szelét hallották odalent a needarok. 

    Az emberek gyorsan az új folyó partjára siettek. Daréti ott feküdt, megcsonkítva, mozdulatlanul. Emberfeletti munkája és kínjai végleg kimerítették az Első Embert, s szemét lehunyva örök álomra merült.

    A hálás, ám szomorú needarok könnyű fából tutajt építettek, s arra fektették Daréti testét. Rábocsátották az új folyóra, a csodás tutaj azonban, rajta az Első Emberrel, sodrással ellentétes irányba indult el, s végül lemerült a zúgó hideg víztömegbe. Mondják, Daréti szelleme máig ott óvja a needarokat az új folyó partján.

    Eme folyót pedig, melynek medrét Daréti lábával tapodta ki, tiszteletük jeléül Darnának, azaz az "Ember Lábának" nevezték el.

 

 

    Kedves s szerető tanítványim, kik e sorokat olvasták, láthatták, hogy én, Barangoul Barát természettudósi mivoltomon túl Sophia bölcsességének általános hirdetésire szentelem életem, melynek során ily különös népek közé is elsodor a sors. Legyen hát e monda zárása eme résznek, s ígérete annak, hogy a Darna folyó, kisebbik testvére az Eldannak, hamarost ismét terítékre kerül. Hisz most keveset foglalkozék szerény főm a vízzel magával, s többet neve eredetivel, lakói mondájával. Kinek tetszik, olvassa jó szívvel, kinek ellenkezésit kiváltja, keressen fel értelmes s színvonalban megfelelő érveivel vásárnaponként a sekrestyéskertben, s jobb belátása esetire Sophia felé készétkeket, kelméket, aranyozott tárgyakat felajánlásnak magához készítsen.

 

Bölcsességetek tágításira, hogy kiművelt főkkel teljék e világ:

 

Barangoul Barát s.k.

 

 

 

Utóirat: needarok néhány, esszémben használt szavai

 

nee - mi (mint személyes névmás)

dar - ember

na  - láb

ét  - egy (mint számnév)

éti - első

frit - tél