Egy Forloni kapuőr emlékiratai

Kedves Cola tagok! MIvel nagy népszerűsége lett a forloni kapuőr duónak, úgy gondoltam itt az ideje egy róluk szóló "cikket" fabrikálni. Ennek az lenne a lényege,  ha van bárkinek egy jópofa története, a kapuőrőkkel kapcsolatban akkor azt itt megoszthatja velünk. Egyáltalán nem szükséges, hogy kapcsolódjon a főszálhoz épp ezért a lehetőségek tárháza végtelen. Azért írtam pár példát kedvcsinálónak:) Remélem élvezni fogjátok s gyarapítani fogjátok a saját írásaitokkal:)

Sophia havának 7. napja

            Első napom szolgálatba. Be kell, hogy valljam ez az őrt állósdi nekem egyáltalán nem tetszik, főleg hogyha megnézzük, hogy kivel osztottak be. Persze hogy azt a személyt rakták mellém, aki olyan jól akarja végezni a munkáját, hogy már a ló túloldalára esik át, Rogert. Már a kapunyitáskor kiállt az útra, és mind a befelé mind a kifele menő embereket átkutatta. Volt egy öreg kereskedő is, ki három megrakott szekérrel akart betérni a városba, és Roger minden egyes árucikkét lepakoltatta az öreggel, majd egyesével végignézte, s visszapakoltatta. Remélem, hamar megváltozik, vagy az áthelyezésemet fogom kérni.

Konrad havának 2. napja

Már lassan egy hónapja vagyok együtt ezzel az ökörrel, de még mindig olyan merev mintha az akadémián lenne. Bár az is igaz, hogy már váltottunk pár szót, ha a fejbiccentést annak lehet nevezni. Délután semmi forgalmunk nem volt, így elővettem egy sakktáblát, és elkezdtem játszani. Ekkor Roger tényleg megszólalt: „Nem elég, hogy nem segítesz nekem a rendfenntartásban, még neki állsz ilyen fafigurákat tologatni!” „Sakknak hívják, de nem akarlak untatni, hiszen olyan sok dolgod van” – mondtam gúnyolódva. Pár óra múlva leült velem szembe és azt mondta: „Nem minthogyha unnám magamat a portán, azonban megmutatnád, hogy játsszák ezt a sakkot?” Egész estig tanítottam sakkozni, lehet, hogy még se lesz annyira unalmas a munka…

Konrád havának 15. napja

Egész jóba lettünk az elmúlt két hétben Rogerrel. Talán ő is levetette magáról azt a fegyelmezettséget, és én se vagyok már annyira kedvtelen. Habár még nem vagyunk teljes összhangban, de igyekszünk felváltva őrt állni a bejáratnál. Mai nap is épp váltottam Rogert, amikor egy hintót már nem akart átnézni, mert éhes volt. Szóltam a kocsisnak hogy nyissa ki az ajtót, csakhogy úgy tett mintha nem hallana. Ekkor erőteljesebben szóltam rá, hogy nyissa ki vagy kénytelen leszek én magam megtenni. Még mindig makacskodott, ezért kitártam az ajtót, ami szembenézett velem, egy halom drágakő volt, s még sok más. Ekkor a kocsis rám ugrott, hogy leszúrjon, de olyan szerencsétlenül értünk földet, hogy a kés a saját lábába állt meg. Később kiderült, hogy a tárgyak lopottak voltak, és a kocsis egy hírhedt tolvaj volt. Mondanom sem kell, Rogert teljesen elöntötte a méreg, hogy nem ő hajtotta végre ezt a hőstettet, most kénytelen leszek valamivel kiengesztelni…

Tartarus havának 17. napja

Már jó ideje szolgáltam együtt Rogerrel, de ez a mai nap felettébb eltért a többitől, ugyanis egy különös vándor akart belépni a városba. Roger szokásos durva modorával rákiáltott az ismeretlenre: „Neved, hol szolgálsz?” Szegény annyira megszeppent, hogy egy épkézláb mondatot nem tudott kinyögni, de Roger csak nem hagyta békén. „Ki a parancsnokod?”

„Hanim, Nyugaton” motyogott mindenfélét. Addig faggatta, amíg már én állítottam le, hátha egy picit megnyugszik az idegen. Végül kiderült, hogy egy parasztembert állított meg, aki be akart állni a forloni seregbe, mert az apja is katona volt. Persze „Merev Kapitány” egyből letörte szegény álmát, hogy szó sem lehet róla, de végül az én nyomásomra engedett, így beléphetett a városba. Nem sokkal később egy kutya ballagott utána. „Derek ugye te sem gondoltad komolyan azt, hogy ez a pór katona lehet? Természetesen nem hiszem, ám ha esélyt se adunk neki, akkor lehet, egy remek katonát vesztünk el.” mondtam s elindultam az őrbodéba.