Bevezetés - Archie

Prológus

Tépett vidék vásznát hasogatja a szél,

Hol a hangja fúj, oda a hidege ér.

Árad az erdő a sötét dúvad nyomán,

Megteremtetett – talán idejekorán –

A Gonosz, mely rabigát tör póri nyakba,

S minden ellenállót sárba eltaposva

Otromba alkonya jő.

De ez nem azon idő!

            Széle s hossza emberléptékkel felbecsülhetetlen Colanion káprázat-teli földjének, s legalább ennyire színpompás tájainak sora. Legmagasabb hegyéről fázósan bundába burkolva széttekinthet a magaslaki pásztor, s a csipkézett ormokon túl egyaránt rávetheti szemét napsütötte lankákra, áporodott mocsarakra, s óriások vasekéjével szántott örök-sötét völgyekre. Láthat virágzó városokat, melyek hosszú ökrösszekér-karavánokkal kereskednek egymás közt, s elfordulhat hadakozó uraságok sisakos serege elől. Koszos kis falvakat és tanyákat pillanthat meg, s elhagyatott romokból is akad jócskán, melyeket jobb esetben a por és a penész, rosszabb esetben démonok és csontvázkirályok sötét mágiája ural.

            Eme tágas vidéknek lakói is számosak, s ahány nép, annyi mesterség. Vannak, akik kardforgatásban verhetetlenek, s vannak, akik a kardot kovácsolják – mások az íj és a nyíl messze ható erejére és szemük élességére hagyatkoznak, s azzal szerzik be a napi betevőt, vagy éppen óvják magukat és családjukat. Élnek kereskedők is számosan, akik e bábeli forgatagban kapocsként működnek nép és nép közt – közülük is van városi palotában fényesen terpeszkedő úri fajta, vagy szekerével úton levő kalandor-karavánvezető. Vannak szolgák s vannak szolgát tartók, míg egyesek uralnák az uralhatatlant is. Némely szektának betekintése nyílt a Földön Túli Föld erejébe, ők képesek tudásukkal segítséget hívni az elemektől – az egyszeri ember mágusnak nevezné őket. Akadnak köztük is vásári szemfényvesztők, jó szolgálatot tevő gyógyítók vagy fegyverbűvölők, de a jó és a rossz határán egyensúlyozó nekromanta varázslók is megtalálhatóak soraikban.

            Rend és szolgálat tekintetében legalább ilyen tarka a kép. A Kereszt lovagjai vashittel őrzik elsődlegesnek hitt eszméiket ameddig csak befolyásuk elér. Mások, mint a druidák, csupán a természet szavát követik, más szabálynak nem engedelmeskednek. Egyes népeknek pedig, mint a tolvajok és bérgyilkosok, a szabály önnön maguk, s ehhez idomítják a világ dolgait.

            Így fest hát Colanion, a Végtelen Világ, a feltérképezetlen határú Föld. E forgatag első pillantásra békésnek tűnik: csetepatéi hamar elcsitulnak, vitái felszítódnak majd elalusznak. Így mesélték mindeddig legalábbis az öregek, s hitték ezt fiaik-lányaik s unokáik. Nem hihetik eztán azonban: olyan felleg gyűlik most Colanion felett, melyet sem gyenge szellő, sem villámló vihar el nem fújhat – csak a hurrikán, mely magát a földet is felszaggatja. Valahol északon, az utolsó napos dombság után, a hegyek lábánál ismeretlen veszélyről suttognak. Aki onnan érkezett, mind megtépázott vidékekről beszél, s egy erőről, mely uralom alá hajtja a gyenge akaratúakat. Regélik, hogy folyókon csónakkal, szárazföldön pedig gyors menetben rajzanak ki a pusztító seregek, melyek az ismeretlen Erőt szolgálják, s mind annak a jegyét viselik magukon. A Kereszt néhány zászlóalja már meg is ütközött velük a Héjacsúcs hegyei közt, és a Mágusrend is mozgolódik. Barbár harcosok, druidák és nekromanták, kószák és amazonok, bérgyilkosok és idézőmesterek kelnek útra, hogy szembeszálljanak a veszedelemmel. Történetünk kezdetén is az Északi Pusztító rémtetteitől hangos a kis fogadó, mely a veszélyektől eddig megkímélve, egy kis folyóparti bányászváros kikötőjében található, ahol az átutazók szívesen fordulnak meg egy italra vagy jó falatra.