Az északi barbárok

Nyom Oszkár tollából

Üdvözlöm a kedves olvasóinkat kik a Forloni Hírmondó e számát forgatják kezükbe, az ok miért én, Nyom Oszkár tintát, pergament és egy nagyobbacska batyut vettem hátamra (oly sürgősen hogy bírtam) nem más, mint a harcot indított barbárok utáni vizsgálódás északon.

A helyszín ahol eme gonosz emberek tombolnak nem más, mint a Tesna-folyó mellett lévő kis falucskák. Mikor megérkeztem Halászfalvára átsuhant fejemben egy elgondolás, hogy eme rettenetet írni sem lehetne, ámde ha már ilyen soká vesződtem idejöttemmel legyen, megteszem. Az első, ami feltűnhet egy arra járó kalandornak az már az odavezető földúton leledzik s nem más, mint a korom, füst és égett szalma bűzös keveréke. De ha ez nem lenne elég kedves olvasó mikor a faluba értem, nem hogy embert, de épségben maradt házat alig láttam. Ama két ház, ami állt a község kőből épült háza és a szintén kőből épült nagytemplom volt. Mivel voltam olyan leleményes hogy a vandál támadás után nyolc nappal indultam utamra nehogy véletlenségből találkám lészen ezekkel az emberekkel nyugodó szívvel kutakodhattam eme szörnyű tett helyszínén. Első ízben azt a nagytemplomot kutattam át mit Barangoul Barát írótársam kért, hogy nézzek be hátha találok valami olyasmit, amit Sophianak adományozhat vagy éppen valami régi szent pergament. Így is tettem, elindultam a koromtól megfeketedett vaskapu felé, ami ahogy odaértem lépteim erejétől kidőlt tokjából. Gyanítottam ez rossz ómen barátom számára és igazam is lett benn a templomba mindent feldúltak ezek az istenkáromlók. Ahogy közeledtem az oltár felé láttam valami csillanást a porba hát odamentem, s csodák-csodájára egy arany pecsétgyűrűt találtam, feltehetően az itteni papé volt. Nagyon megörvendtem, hogy ily kincseket lehet itt találni és oly buzgón természetesen Sophia számára tovább kutattam. Sajnálatos módon szentírást nem találtam mivel mindet elégették, de egy titkos rekeszbe mit véletlenül találtam meg volt egy kis ládika benne harminc aranytallérral. Eztán gondoltam, hogy elviszem Barangoulnak eme pénzt, de rájöttem, hogy ez már lopásnak számítana még akkor is, ha egy másik templom számára vinném így búslakodva visszatettem arra a rejtekhelyre ahol találtam. Majd kissé nehézkesen mintha batyumba valami súlyosat cipelnék indultam a községházhoz pedig csak a gyász nyomta lelkemet. Ebben a házban már igenis több iromány volt, mint istenházába, úgy látszik itt nem dúltak annyit kincseket keresve. A sok földhivatali és kisebb peres ügyek, mint Színész János és Csen Tamás közti terménylopás esete hol mindkét fél azt állította, hogy 3 kiló kukoricát lopott tőle a másik, vagy Orv Dénes kit Erdős Irénné jelentett fel hogy engedély nélkül vadászott őzhúsra. No ezek közt volt egy a támadásról szóló okirat.

„Én Fél Aladár a falu vezetője bezárkóztam ide írónőmmel, Tollas Máriával és a fél faluval kit nem kapott el a vész. Megpróbáljuk itt átvészelni ezt az óriási pusztítást, s csak remélni tudjuk, hogy kedves Márton papunk is túléli e rettenetes vihart” –mondta Fél Aladár

Amint olvashattátok e csekély részletet nem lehetett könnyű szegény falusiaknak ám tovább sajnos nem írhatom le mit Aladár diktált ugyanis tintám hamarost kifogy, és még van helyszín mit nem kerestem fel. Menjünk is tovább a temetőbe, hogy ott micsoda dolgokat láttam! Ezek az állatok emberek semmit nem tisztelnek felkeresték és kifosztották az összes sírt, hogy lehet, ilyet tenni kérdem én magamtól hogy? Most már remélem, látod kedves olvasó, hogy miért nem akartam leírni ezt a kínt és fájdalmat. Óóó… ha lenne, olyan szerkezet mivel megörökíthetném a valóságot, mert mit én írtam csak nagyon kis és könyörületes töredéke mi itt zajlott.

Tudom olvasóm, hogy rengeteg kérdés merült fenn benned talán hogy miért tették ezt? Vagy, hogy mit fog ez ellen tenni a mostanában elmebajosnak hitt király? Esetleg hol lesznek legközelebb a barbárok?

Minden kérdésre választ kaphattok tőlem Nyom Oszkártól, mert oroszlánszívemmel az ügy mélyére ások és árgus szemmel követem a barbárokat megfelelő távolságból.

Ny. O.