89 - Archie

            Aigor igyekezett nem tudomást venni az imént történtekről. Eriszben sosem bízott, Raul pedig elhagyta őket a bajban. Corbec és Hisson, akikben nagyszerű harcosokat ismert meg, épp sebesen szárnyalnak Magasfok felé. Hiro kínok közt, ájultan fekszik az ispotályban. Egy napja még remélte, társai közt van a két vándor, akikről Tyrael jövendölt, de most nem látott semmit egyértelműnek.

            Gondolataiba merülten alig vette észre a romok között az apró, halványan derengő borítékot.

•  Nahát! Rólad már rég lemondtam! Nagyobb mágia van rajtad, mint sejtettem – azzal besietett a főépület még álló falai közé, s Willow gazdának nyújtotta a defthani levelet.

A gazda kibontotta azt, ám amint belenyúlt, szinte ráfonta magát a kezére a benne levő fekete, szenes pergamen. A boríték kénes füstök közepette elpárolgott, de a sötét levelet gazda nem tudta lerázni magáról.

• Aigor! Akárki küldte ezt, immár sikeresen megátkozott. Ez a fekete pecsét leszedhetetlen, mától kezdve az ellenség minden pillanatban tudni fogja, hol tartózkodom.
• Miért tették ezt? – kérdezte kétségbeesetten és bűnbánattól gyötörve a lovag.
• Ismerem a titkukat. Az Öt Toborzó nevét. A tanyát is ezért támadták meg - nekem azonban ezzel a pecséttel végem. Át kell adnom a tudást – siess vele Forlonba! A király tanácsosa tudni fogja, mit tegyen.

Azzal odahajolt a lovaghoz, és a fülébe súgott öt nevet. Aigor lába megremegett az utolsó hallatán.

• A sors keze, hogy így legyen, fiam – biztatta Willow. Most menj, lóhalálában Forlonba!