2014.07.23.

Az indulás napja. Indulás, az orkok ellen. Végre teszünk is valamit ellenük, nem csak védekezünk. Hamar beszálltunk hát a csónakba, és az irányt kelet felé vettük az Örökcsend tavon. Hamar odaértünk, a Bravo-csapat gyorsan körülnézett, amíg én kikötöttem a csónakot. A cél Kőörség várának visszavétele az orkoktól. Erre három út állt rendelkezésre. Az első a frontális támadás, ez butaság lenne, mindannyian meghalnánk ebben. A második az Alther-malom felől, viszont ekkor szembe kéne néznünk pár tucat várfarkassal. A harmadik lehetőség Render völgye felől közelíteni, és megkerülni a tó keskenyebbik részét. Ez nagyon tetszett valamennyiünknek, ám ekkor megjött az arra küldött megfigyelő, aki szerint ez sem fenékig tejfel, mivel orkok állomásoznak arra. Végül abban egyeztünk meg, hogy robbantunk egyet a völgyben.

Előtte azonban Johny megkért /Keeshan, csak már mindenki Johny-nak hívja/, hogy menjek el a kis táborunktól délre, oda kérte a segítséget Viharszélből. Egy remek katonát, korábbi ismerősét. Sajnos holtan találtam meg egy keretre kifeszítve. Azok a szemét orkok biztosan megtalálták és ezzel akarnak valamit üzenni. Egy levelet találtam nála. A levélben üzeni, hogy amennyiben Keeshan megpróbálná felrobbantani a völgyet, akkor előbb ki kell szabadítania a bebörtönzötteket onnan.

A kis táborunkban hamar kitaláltak erre is valamit, ami amúgy is kellett volna. Harcmezei csomag a neve, van benne kloroform, álca, és elterelő kütyü, valamint két nagy erejű bomba. El is indultam az ork táborba. Út közben felraktam magamra az álcát, ami rókaszarból és levelekből állt, és sikeresen bejutottam. A kulcs egy barlangban rejtőzött, az őrt elkábítottam. A börtönőröket sikeresen elterelte az elterelő kütyü, és a városiak ismét szabadok.

Még elhelyeztem a robbanóanyagot, és máris mentem egy másik táborba, ahova megbeszéltük korábban. Keeshan nekem adta a nyomógombot, ami beindítja a bombákat, hálája jeléül, mert mégiscsak én helyeztem el őket. Az orkokat a magasba repítettem egyetlen gombnyomással. Az egyik Bravo-tag meg is jegyezte, hogy ezzel nem csak az orkokat, hanem a Vörös hegyek majd’ felét is felrobbantottuk.

Most, hogy ez megvan, lehet tovább is tekinteni. Már a tótól keletre vagyunk egy völgyben. Ahogy mennénk a tó északi partján a vár felé, egy torony áll ott, Ilgalar tornya. Persze már rég nem Ilgalar lakik benne, hanem egy másik nagyhatalmú, azonban gonosz mágus, aki uralma alá hajtotta a fekete bőrű gnollokat, akik nagy erőkkel készülnek egy Tóvidék elleni támadásra. A mágus nyilván az orkok oldalán áll. A toronyba bejutni nehéz, mivel az ajtót mágikus zár védi, betörni tehát nem lehet. A kulcs a gnollok vezérénél található. Johny újabb küldetése számomra, hogy öljek meg minél több gnollt, és szerezzem meg a kulcsot, hogy be tudjunk jutni a toronyba.

/sajnos tauri 2x szorzóval megy, így itt már 23-as vagyok, jóval nagyobb, mint ami ehhez a pályához kellene. Így nyilvánvalóan nem tudom már megítélni egy-egy feladat nehézségét. A gnollok gyilkolása nem lehet nehéz alacsonyabban sem, a vezér meg, hmm passz. Annak se kéne nehéznek lennie./

Most, hogy megvan a kulcs, irány a torony. Bent is van pár őrgnoll, de azokat hamar hatástalanítom. A mágus kicsit nagyobb falat, de végül sikerül felé kerekednem. A halálos csapásra készültem épp, amikor hirtelen elteleportált a mágus. Egy nevet említett, Éjláng. Később megtudtam, hogy ő egy fekete sárkány, aki az orkokkal harcol.

Visszatérve a völgybe, találkozunk a tiszttel Tóvidék városházájából. Egyenesen Viharszélből érkezett, és egy kis segítséget is hozott, egy tankot. A feladat innen egyszerű volt, győzedelmeskedni kellett az orkok felett Kőőrség váránál. Méghozzá nagyon gyorsan, mivel az az áruló mágus minden bizonnyal elmondta az orkoknak a helyzetünket. Jó is volt sietni a tankkal, mivel több száz ork rohant csatába a völgy ellen. Igencsak meglephette őket a tank, amiről a teljes Bravo-csapat lőtte az orkokat. Hamar feléjük kerekedtünk, azonban a várba már gyalog kellett mennünk. A várban harc közben viccelődtünk, hogy ki mit csinál majd, ha ennek vége. Egyik tag Dalaranba menne pihenni, másik Vaskohóba, a törpök városába, kérne egy remek sültet és két pofa sört. Milyen jó tervek is ezek.

A két ork vezér ugyan keménynek bizonyult, de mi mégis erősebbek voltunk. Ekkor szólalt meg a Harcmezei csomag, amivel korábban Johny kapcsolatban állt velem. Most a tiszt szólt bele. Jelzett, hogy csapda az egész, és hogy Éjláng már úton van felénk, menekítsem ki a csapatot. A sárkány egy pillanat alatt ott volt, és már támadott is. Johny annyit mondott, hogy meneküljek, és vigyem hírül a világnak, amit itt véghez vittünk, hogy megmentettük a Vörös hegyeket az orkok elől, hogy megmentettük Tóvidéket, és hogy nem utolsó sorban Viharszélt is, hiszen innen már tényleg csak egy lépés lenne az Elwynn erdő, és Viharszél.

Még utoljára visszanéztem, ahogy küzdenek a sárkánnyal, a parancs az parancs, főleg ha egy olyan hős adja ki, mint Johny J. Keeshan, Tóvidék hőse, a Bravo-csapat vezetője.

Tóvidéken Solomon bírót informáltam a történtekről. Elmondta, hogy nagyon sajnálja a Bravo-csapatot, és hogy nevük soha nem fog elfelejtődni. Már életükben is legendák szóltak róluk, eztán is fognak. Emlékül egy gyűrűt kaptam, amit a Bravo-csapat egy tagja viselt, és Johny fejkendőjét. Büszkén fogom viselni, emlékét hordozva eme hősnek.