2014.07.20.

/Bocsi, hogy a héten nem jelentkeztem, de az nem egy nagy hír, hogy farmoltam, és húztam a szakmákat, horgásztam, füvet gyűjtöttem, potit készítettem.

Alaposan megnéztem viszont Viharszél városát, és meg kell hagyni, gyönyörű. Van benne kereskedő negyed, óváros, templom-negyed, a törpökkel való szövetség nevében van egy törp-negyed, tengerparti város lévén természetesen vannak dokkok, van külön negyede a mágusoknak. A törp-negyedben még egy föld alatti vasút is van, ami a törpök városába, Ironforge-ba visz. Minden negyednek megvan a maga hangulata, a kereskedőnegyedben persze fű-fa összegyűlik, van itt bank, aukciós ház, fogadó, tehát minden ami csak kellhet egy vándornak. Ennek megfelelően telis-tele van minden féle tájak jövevényeivel, állataival, hátasokkal a világ hét végéből és még messzebbről is talán. A mágus negyed egy ilyen nyugis, fás részekkel tarkított tornyos negyed, könnyű benne elveszni, csakhogy nehogy olyan egyszerű legyen a dolga annak, aki keres ott valamit. A csatamágusok, démonmesterek is itt gyűlnek össze, a Lemészárolt Birka Fogadóban. Ettől északra található a kataklizma nagy hatása, egy seb a városban, korábban az árnyelfek parkja állt a helyen, mára már csak seb maradt, egy sárkány alaposan elpusztította a parkot. Ettől északra van még a kikötő, itt tényleg csak a hajók, sok-sok szállítandó láda, és matrózok vannak, semmi plusz. A katedrális és környéke tiszta és rendezett, vannak fák, padok, valódi szent hely ez a Fény követőinek. Nem szabad persze elfeledni a zsúfolt és fogadókkal teli óvárost sem. Kifejezetten hasonló, mint a kereskedő-negyed, ám sokkal régebbi, és az utcái is keskenyebbek. Az egész város felett magasodik a királyi palota teljes pompájával. A negyedek között csatornák futnak, felettük hídon lehet átmenni. A város bejárata pedig a Hősök völgyén át vezet, egy monumentális hídon át, amin óriási szobrok állnak a Szövetség vezetőinek szobraival.

Összességében tehát egy nagyon profin megcsinált város, remek hangulattal : )

Szakmák mind 100 felett, herba 150, így vágok hát neki a Vörös Hegyeknek, nem mintha ez bármit is jelentene. Mindeközben lvl 19 lettem : )

/

Viharszél városának utcáit járom épp a csúfolt kereskedő-negyedben, amikor megláttam egy nyomtatványt királyi pecséttel ellátva: „Segítség elkél a Vörös Hegyekben!” Több se kellett, indultam is. Az utat már ismertem, jártam ott, mikor Solomon bírónak szóltam a Defias Testvériség újjáéledéséről. A papír nem árult el sok dolgot a feladatomról, csupán egy útkereszteződéshez irányított, ahol lennie kellett egy őrtoronynak. Az Elwynn erdőből keletre vezető úton hamar meg is találtam az őrtornyot. A Parker család lakta a tornyot, az apa, mint hivatásos katonatiszt, a felesége, mint szakács, és még néhány őr. A Parker-őrtiszt nyugtalanító gnoll tevékenykedést vélt megfigyelni. A szakács megkért, hogy ha már úgy is az erdőben járok, nem vinnék-e neki egy kevés elemózsiának-valót. Persze elvállaltam, de nem tudom, hogy miért is. A gnolloknak utánanéztem a toronytól keletre, északra és északkeletre. Mindhárom kisebb táborban találtam egy-egy támadásra utasító üzenetet, miközben átkutattam a tábort. Miután szóltam erről Parker őrtisztnek, azonnal Tóvidékre küldött, hogy értesítsem Solomon bírót erről.

A városban még kisegítettem egy testvérpárt, akik beleejtették anyjuk nyakékét a vízbe, de nem mertek belemenni a mendemondák miatt, hogy a tóban egy szörny él. A szörny egy igen csak nagy angolna volt, még szerencse, hogy Toothun is velem volt, máskülönben én is a vízben maradok a nyakékkel együtt.

Solomon bíró a gnoll támadás hírét elég közömbösen fogadta, és értesített, hogy a várostól északra is gnollok táboroznak, ráadásul az eddig békés hegyi ettinek is lejöttek a hegyekből és a vándorokra támadnak. Érthetetlen, hogy eddig békésen el voltak a gnollok, ettinek és emberek itt a hegyek közt, most pedig mindenki az emberek ellen fordul. Solomon bírónak egy Gnomecoder nevű eszközt kellett megtalálnom. Ez egy távolsági kommunikációs eszköz, amelyet a gnómok készítettek a Szövetség számára. Ezt utoljára a tavon élő békaembereknél látták. Ezeknek a békaembereknek igazi kis paradicsom ez a tó. Kissé felzaklattam őket, hogy elvittem tőlük ezt az eszközt, de szerintem meglesznek e nélkül is. Egy rövid tesztelés után már üzemképesnek is nyilvánítottuk.

Solomon bíró mellett két tiszt állt még a városházában. Egyikük vette át a parancsadást. Első feladatom felkeresni a helyi hőst, John J. Keeshan-t, aki valamennyi háborúban részt vett, és valamennyiben sikeresen helytállt, mi több, a helyiek szemében egy igazi élő legendává vált. Ám a legutóbbi háborúban elfogták őt az orkok. Kiszabadulása óta pedig mintha kicserélték volna. Nem akar küzdeni az orkokkal, mindig elkergeti azokat, akik a Horda ellen harcba hívják. Hamar megtaláltam, éppen a fogadó pincéjében verekedett egy nagydarab melákkal. Egy kisebb tömeg gyűlt itt össze, valamennyi sikeres csapást diadalüvöltés fogadta. Fogadtam is, hogy Keeshan fog nyerni, össze is jött a tippem. Egy ilyen harcedzett embert nehéz megverni ám, legyen akármilyen nagydarab az ellenfél. A meccs után beszélgettünk kicsit. Kiderült miért is olyan passzív az orkok elleni harcban. Mikor visszatért nem ünnepelték, nem fogadták, még egy vacsorát sem kapott. Most pedig, hogy az orkok ismét támadnak, rögtön hozzá fordulnak, mikor korábban a kisujjukat se mozdították volna miatta. A beszélgetésünk után el is ment pihenni.

A tiszt hamar rájött, hogyan csábíthatjuk ismét harcba. Meg kellett találnom a Keeshan egykori felszerelését, és csapatát, a Bravo csapatot, akik mindig mellette álltak a harcban, jóban-rosszban egyaránt. Először az íját és a kését kellett megkeresnem Alther malmánál, ahova betörtek a feketekövi orkok. Itt volt fogva tartva egy Bravo-tag is, az egyetlen, akinek a helyét meg tudta mondani a tiszt. Az orkok egy nagyobb tábort vertek fel itt a malomnál. Itt táboroztatták a vérfarkasaikat. A bejutás egyszerű volt, a két orkot, akiknél voltak a fegyverek, hamar megtaláltam és megöltem, a fogva tartott rabot is hamar megtaláltam, azonban a ketrec kulcsa hiányzott. Sajnos az alvó vérfarkasok között volt a kulcs. Lábujjhegyen közelítettem a kulcs felé, miután elértem, hasonlóan halkan visszaosontam a ketrechez. Szerencsémre nem ébredt fel egyik bestia sem. Egy Bravo-tag szabad.

Miután kiértünk a táborból, vissza az ösvényre, értesítem a tisztet, hogy megvannak Keeshan fegyverei. A válasz azonnal érkezik, menjek a várostól északra lévő hegyekbe, valahol ott kell lennie egy ládának, Keeshan köpenyével és sisakjával. A szabad Bravo-tag elmondása szerint három másik társának is arra kell lennie. Ahhoz, hogy eljussunk a kívánt célig, bizony rengeteg gnollon kellett keresztülmennünk. Egyiküknél találtunk is egy papírt, miszerint jutalom jár minden gnollnak, aki harcba vonul az emberek ellen. A jutalom átvétele egy barlangban volt. Ennek jobb lesz utánanézni gondoltam magamban. A barlang nem is feküdt messze, hamar odajutottunk. Orkokat találtunk a barlangban. Orkokat, és egy mágusfélét, egy mágikus tárggyal a kezében. A mágust megöltük, s a tárgyról kiderült, hogy egy ettin-irányító. Solomon bírónak eljutattam ezeket az információkat a Gnomecoderen keresztül. Sejtette ugyan, hogy az orkok támadást terveznek, de azt nem, hogy ennyire nagy erőkkel vannak jelen a vörös hegyekben. Továbbá megkért, hogy ha megyek visszafelé, akkor fogjak be egy ettint az ettin-irányítóval, és segítsek egy hídmunkásnak, akire ráesett egy kő.

Azonban a Bravo-tagokat és a ládát még mindig nem találtam, így északabbra mentem. Arrafelé egyre több és több orkot találtam, legalább annyit, mint Alther malmánál, vagy még tán több is megbújhatott a hegyekben. Igen nehézkesen, de sikerült elérni a ketrechez, amiben egy másik Bravo-tag, egy paladin senyvedett. Rögtön el is mondta, hogy jobb lesz sietni, mivel a közeli barlangban /másik, mint az előző/ egy hadúr kínozza egyik társukat, és egy boszorkány is bevitt egy tagot úgy fél órája, alighanem áldozatnak. A sietségre minden okunk megvolt, hiszen épp csak ki tudtam verni a boszorkány kezéből a kést egy jól irányzott sötét lövedékkel. Mivel ketten segítettek, könnyen fejét vettük az álnok boszorkánynak. Hárman mentünk tovább az utolsó emberért, az ork hadúr azonban majdnem kifogott mindannyinkon. Toothun is feladta, és inkább elmerült a démoni síkban, semmint, hogy küzdött volna. Persze, mindig is lenézett, de mindig megcsinálta amit kértem. Végül visszaidéztem őt a saját síkunkra, és nagy nehezen, de legyőztük az orkot és kiszabadítottuk az utolsó tagot is.

Tóvidékre menet összetalálkoztunk egy ettinnel. Ki is próbáltam az ettin-irányítót. Szerencsénkre bevált. A munkást egy nagy kő alól könnyen kiszabadította az ettin.

Találkoztunk hát ismét John. J Keeshannal. Immáron a felszerelésével, és a csapatával, a Bravo-csapattal. Mintha teljesen kicserélték volna. Teljesen fellelkesült, és tettre készen állt előttem, miután bemutattam a csapatát. Alig tudott megszólalni, annyira hálás volt mindazért, amit érte tettem. Ott akkor nem is tűnt olyan nagy tettnek, de így utólag... Nem is tudom, kiszabadítottam a teljes csapatát, és megtaláltam a felszerelését. Talán tényleg tettem valamit érte. Keeshan azonnal indulni is akart az orkok ellen, azonban már igencsak sötét lett az ég, beesteledett. Az indulást holnapra tűztük ki, addig is alszom egyet.