2014.07.10.

/lvl14/

Elnézést, annyit tudtam, hogy az Őrdombnál van a lány. Gondoltam ez is egy farm, mint ahogy ezen a vidéken csak farmokkal találkoztam. Ez valóban egy őrdomb, ahol építettek őrtornyokat és várfalat. A farmerek lányát Reménynek hívták. Igazából fogadott lányuk. Egyszer egy éjjelen nagy vihar volt, s valaki kopogott. Egy kislány volt, se a nevére, se szüleire nem emlékszik, sőt igazából semmire sem. Elnevezték hát Reménynek, ő volt a Reményük egy szép életre.

Mielőtt elmentem volna, azonban megkértek, hogy segítsek már előteremteni a vacsorára valót maguknak és a befogadott árváknak. Nem volt ám egy nagy munka ez, néhány vaddisznó húsa, néhány madár, és némi zöldségfélét szedtem össze. Még küldtek velem ételt Reménynek, és indultam is a kijelölt irányba. Igazából ez csak majdnem egy vár. Van ennek várfala, néhány tornya, de mégse néz ki egészen várnak, mivel a várfalnak csak darabjai vannak, a tornyok közt pedig óriási távolságok vannak. Remény sajnos semmi egyebet nem tudott nekem mondani a gyilkosságokról, csupán annyit, hogy nagyon sajnálatos, de a Nyugati Lejtőkön sokkal keményebb az élet egyesek számára. Meg is kért, hogy amit hoztam ételt osszam ki a koldusok közt. Visszatértemkor megköszönte a segítséget.

A váracska kapitánya hivatott ekkor, alighanem hallotta egy katonájától, hogy megérkeztem. Persze csak a nyomozó érkezett meg a várba és kikérdezett mindenkit, aki esetleg látta a gyilkosságot. Még egy lekötözött vérfarkas is volt a torony előtt, őt is kikérdezte, már amennyire a morgásból jutott valamire. Alighanem tőle tudta meg a kapitány, hogy a várban vagyok. Viszont a nyomozó sajnos nem jutott előrébb a rejtély megoldásában, úgy néz ki, megakadt a nyomozás. A várkapitány és két tiszt várt egy torony előtt. Főleg a folyómancsos gnollok támadása okozott gondot éppenséggel a várnak. Feladatom egyszerű volt, visszaverni a támadást, és ha tudok, akkor valamiféle nevet kiszedni a gnollokból, ami arra utalhat, hogy ki a fene is adott utasítást a támadásra. Egy harmadik tiszt a saját szakállára nyomoztatott volna egy rég elhunyt hajós szelleme után, alighanem valami kincs miatt, de ezt inkább elutasítottam. Nem kell a nyakamba semmilyen szellem, kincsre pedig nem vágyom.

/lvl15/

A támadást nagy nehezen visszavertem, és az egyik támadó zsebében találtam egy levelet. A levél feladója támadásra buzdítja a gnollokat, hogy itt az ideje, hogy támadjanak, az aláírója egy bizonyos Helix. A kapitány szerencsére hallotta már a nevet. Egy ügynök kereste Viharszél városából, hollétéről csak annyit tudtam meg, hogy a várból dél irányába távozott. Egy másik tiszt pedig a gnoll agresszióra kívánt agresszióval felelni, miszerint bármire is készülnek a gnollok, a vezetőjüket mindenképpen meg kell ölni. Az ő területük is a vártól délre feküdt.

A gnoll táborban hamar megtaláltam és megöltem a vezetőt, azonban az ügynök megtalálása koránt sem volt ilyen egyszerű. Végül meglett egy fán faágnak álcázva, a puskája csillant meg, s ez elárulta hollétét számomra. Tőle megtudtam, hogy Helix, aki egy ogre, a folyó menti elhagyatott toronyba zárkózott be pár napja, és az ügynök csak arra vár, hogy kijöjjön végre onnan és letartóztathassa. Sajnos nem jött ki. Ezért nekem kellett bemennem, ehhez az ügynök adott egy láthatatlanná tévő italt, és már mehettem is. Egy beszélgetést hallottam a torony felsőbb szintjeiről, így felmentem. Hajnalra terveztek valamit, Holdpataknál. Egy csuklyás sötétségbe burkolózó nő, és Helix, az ogre. Noha nem maradhattam sokáig, mivel a szer hatása múlni kezdett, mégis látszott a beszélgetésen, hogy Helix nem egy vezér, hanem az alattvaló. Ez az egész rettentő nyugtalanító. Bármi is készül a Nyugati lejtőkön, azt meg kell állítani.

Miután visszatértem az ügynökhöz, és a vár kapitányához, beszélgettem velük egy sort, eztán irányítottak át Holdpatakba, egy valaha jobb időket is látott kisvárosba. Az út nem volt rövid, előbb délnek kellett menni, majd egy útelágazásnál nyugatra. A városban volt a várkapitány egy ismerőse, bizonyos Alpert kapitány. Alpert kapitány már régóta sejtette, hogy nincs rendjén valami. A városkába tömegével érkeztek a koldusok Viharszélből, ezzel együtt megjelent a bűnözés is. Azonban az utóbbi időben kezdett valahogy összetartani az alvilág.

A várost átkutatva több aggasztó jelet is találtam. Például egy újságot, amiben az összetűzésem van leírva a farm mögött, amikor megöltem négy banditát. Ők támadtak rám, önvédelem volt, de az újság szerint direkt mentem oda és öltem meg őket. Hagyjuk is, felesleges ilyenen bosszankodni. Találtam még egy cédulát. Ezen is a hajnali időpont van, és egy üzenet, hogy végre elérkezik, amire annyi ideje vártak. A fogadót átkutatva többen is rám támadtak. Egyiküknél találtam egy piros ruhát. Pont olyat, mint amilyet a vidékre érkezésemkor a gyilkosság helyszínén. A fogadó egy lelakott szobájában találtam egy könyvet, alighanem napló. Az utolsó bejegyzésen kívül mindent kitéptek belőle. „Eljő majd a Testvériség és lemossa a vidékről a züllöttséget és a romlottságot.” Találtam továbbá egy kiáltványt. Mindegyiket egy bizonyos V írta alá. További piros ruhát gyűjtöttem bizonyítékul, és visszatértem Alpert kapitányhoz.

Alpert kapitány csupán egy embert ismert, akinek V betűvel kezdődik a neve, Edwin VanCleef-et a Defias Testvériség egykori vezetőjét, de ő már réges-rég halott. A piros ruhák pedig, mint megtudtam a Defias Testvériséghez tartozhatnak, vagy legalábbis régen, amikor még megvolt a Testvériség, akkor ők viseltek ilyen ruhákat. Egyre több az aggasztó jel, visszamegyek a városka főterére, hátha megtudok valami fontosat.

A városka főterén, egy szénakazlon állt az a feketeségbe burkolózó nő, akit korábban láttam a toronyban. Beszédet tartott épp, hogy hajnalban visszatérnek, visszatér a Testvériség, és kiszabadítják az admirálist, és átveszik a hatalmat a Nyugati lejtők felett. A nő ekkor eltűnt. Beszélgetésünk során Alpert kapitány egy druidát javasolt, aki épp a városka melletti katonai táborban volt /ahogy egyébként maga Alpert kapitány is/, régóta ismeri, még az Északi küldetés során ismerkedtek meg. A druida már ott is sokat segített a Szövetségnek, főként azzal, hogy átlépett a szellemsíkra, és így információkat szerzett. Elmondta tud segíteni, de nekem kell megtennem az utat. El kell menjek a Halott bányák kazamatáiba, ott be kell vennem az italt, amit ad, és teljesen el kell lazulnom, el kell engednem a földi síkot, és akkor visszarepül a szellemem az időben.

Így is tettem. Rengeteg kóválygás után sikerült csak eljutnom a kazamatákig. Beléptem, megittam az italt, és vártam. Először semmi nem történt, egyre álmosabb lettem, majd hirtelen elhalványult a világ, és mintha repülnék. Majd meglátom a testem, ahogy a földön fekszik, de én már repülök. Vissza az időben, s előre a kazamatán át, egészen addig a pillanatig, amikor egy csapat fegyveres küzd egy másik csapat fegyveressel. Felismerem a három tisztet, akikkel a toronyban is találkoztam. Harc közben ordibálnak egymáshoz. Ebből jön le, hogy a másik csapat alighanem a Defias Testvériség vezetőiből állhat, és egyikük Edwin VanCleef. Végül nagy küzdelmek árán az általam is ismert katonák győzedelmeskednek, és elhagyják a helyszínt. A Defias Testvériség tehát így ért véget. Az ajtóban megjelenik egy kislány. Apjának szólítja a levágott vezetőt, odaborul elé. A haldokló utolsó erejével felnéz a gyerekre, végigsimítja homlokát, és csak annyit mond: Vanessa.

A látomást azonnal jelentettem a druidának, Alpert kapitánynak és a várkapitánynak. A várkapitány teljesen megdöbbent, hogy Edwin VanCleef-nek volt egy lánya, aki ráadásul végig nézte, ahogy megölik az apját. Az események itt nagyon felgyorsultak.

A gnollok újabb támadással áttörték a védelmi vonalakat. A toronyból előlépett Remény, és elkezdett varázsolni. Gyorsan megidézett egy csapatnyi fegyverest, alighanem valamilyen teleportvarázslat. A várkapitány és a tisztek fegyvert rántottak, és kérdőre vonták Reményt. Ő azonban kinevette őket, kigúnyolta saját nevét, a Reményt. Én meg csak álltam, mintha földbe gyökerezett volna a lábam. Remény, vagy legalábbis a nő, utasította a megidézett katonáit, hogy kötözzék meg a tiszteket és gyújtsák fel az egész várat. Miközben a katonák összekötötték kezét-lábát a kapitánynak, a nő elmondta, hogy valójában nem más, mint Vanessa VanCleef, az a kisgyermek, aki látta apja halálát, aki a Defias Testvériséget visszahozta a sírból, aki immáron új vezetője a Testvériségnek. Engem most az egyszer elengedett Vanessa, mert látta, hogy segítettem a koldusokon korábban, de legközelebb bizony nem lesz akkora szerencsém, és akkor már ellenségként fog kezelni.

A nyomozó még annyit kérdezett, hogy mi lett a meggyilkolt farmerekkel, Vanessa elárulta, ő volt, mivel azok felismerték őt, amint valami titkos tervet beszélt meg, és nem hagyhatta, hogy akkor lebukjon.

A kapitány utasítására gyorsan útra is keltem, hogy értesítsem a királyt. Siettem, ahogy csak tudtam, még a fővárost se néztem meg rendesen. Még így is egész szép városnak nézett ki, amint lemegy ez az ügy, megnézem én ezt a várost. Láttam sárkányokat, egy főnixet, a legkülönbözőbb gépeket, és kreatúrákat a világ alighanem minden szegletéből. Varian király, a Wrynn dinasztiából, megköszönte, hogy szóltam. Azonnal küldetett egy hadtestet a várba, hátha még nem késő. Én pedig feladatul kaptam, hogy menjek vissza, értesítsem a várkapitányt, hogy érkezik a segítség.

A várban nagy harc folyt a Testvériség katonái és a vár katonái között, a legtöbb épület lángokban állt. A várkapitány szólt, hogy szóljak Solomon bírónak, a Vörös hegyekben. Indultam is repülve, sasháton a favágó táborba, és onnan futva, rohanva a megadott helyre, átúszva a tavon, hogy szóljak a bírónak, hogy a Defias Testvériség újra fennáll, és hogy a fáradtságtól eldőljek a városka fogadójának ágyában.

/A mai alkalommal reméltem, hogy a gyilkossági ügy végére jutok, kissé elkeserített, hogy a várban semmi infot nem kaptam, helyette elküldtek erre meg arra, közben gyűltek a fellegek, az aggodalmak. De a lezárás, na ez azért epic lett, és meglett a gyilkos is. remek kis sztori, grat Blizz J

/

/valahol meglett a 16-os szint/