104 - Lino Natsumi

• Az átkozott! Elvitte a kardot! – háborgott Erisz.
• Itt már nincs több dolgunk, menjünk Aigor után, vagy elvesztjük a nyomát – szólt Raul.

Hosszasan sétáltak, míg Abrandom városa körül elterülő piciny falvakhoz értek. Erisz egy fénygömbbel világított a sötétben, ami meglehetősen nagy feltűnést keltett, így nem meglepő, hogy kisvártatva dühödt parasztok kaszáival találták szembe magukat.

• Itt van még egy! Kapjuk el a haramiát, minden bizonnyal a társáért jött!

Erisz szóhoz sem jutott, azonnal nekirontottak, pusztán félreugrani volt ideje. Ekkor pillantották meg Rault, aki azonnal előrántotta kardját.

• Raul, a kalóz? Fusson, kinek kedves az élete! – kiáltott egyikük rémülten.

A legtöbb azonnal felkapta a nyúlcipőt, csupán a bátrabbak maradtak szemtől szemben.

• Nahát, Raul, nem hittem volna, hogy ezt váltod ki a lakosságból – vigyorgott Erisz.
• Az első alkalom, hogy tőlem rémültek meg az emberek, és nem tőled – vágott vissza Raul.
• Hehh – jött zavarba Erisz - Ezt majd még megbeszéljük. Előtte azonban foglalkozzunk velünk.

Kezéből villámok tömkelege csapot a földbe. Ügyelt arra, hogy ellenlábasait ne találja el, pusztán a frászt hozza rájuk. Tervét siker koronázta, a bátrabbnak nevezhető falusiak is nyakukba kapták lábaikat ettől a látványtól.

• Ha jól sejtem, a hős lovag barátunkra utaltak, ki inkább hagyta elfogni magát, minthogy kicsit rájuk ijesszen.
• Szabadítsuk ki!
• Menni fog neki is. Csak akkor avatkozunk be, ha igazi baj van, mert lebukunk – ült ki kaján mosoly Erisz arcára.