101 - Archie

            Aigor érezte, felesleges alvással próbálkoznia. Belthrand és a Nyugati Végek katonái olyan emlékeket idéztek fel benne, melyek bizonyára addig marták és bökdösték volna belülről, míg úgyis lerúgja magáról porlepte köpenyét, s felhagy a kísérlettel.

Így inkább meg sem próbálta.

- Két óra van még legalább napkeltéig – morfondírozott - Ha elkerülöm a falvakat, ki vagyok téve a portyázó lovasok támadásának, ha viszont ilyen kora-késői órán keresztüllovagolok a lakott területeken, az ijedt helyiek fognak meglincselni.

 Úgy döntött, marad a biztonságot jelentő úton, ám falvak közelében kantárszáron vezeti a lovát, s igyekszik kerülni a feltűnést.

            Fél óra elteltével pillantotta meg az első kisebb települést, tizenöt-húsz házacska lapult a magasra törő gabonatáblák közt tiszta, ápolt portákkal. Ő maga különösebben nem volt a lopakodás mestere, a Kereszt lovagjai sosem osontak ellenfelük háta mögé, olcsó előnyt nyerve ezen. Most azonban igyekezett a kertek alatt elvezetni a megfáradt fakó hátast, remélve a legjobbakat.

            Már a falu közepénél járt, mikor az egyik udvarból éktelen ugatással két kisebb terelőkutya és egy jól megtermett fehér, göndör szőrű acsargó eb rontott elő.

            A kutyák inkább csak bosszantóak voltak, ám lármájukra mintegy lánc apró szemei, az összes udvar négylábúja veszett harsonába kezdett. Aigor sietősre fogta a lépteit, ám pár percen belül kapával-kaszával felszerelt falusiak hada közeledett „rabló”, „haramia”, „betyár” kiáltásokkal…