095 - Ogresta
A két jó barát együtt várta, hogy mi közeledik az erdő sűrűjében. A szürkületben kivehetővé vált egy vörös fény, amely sistergéssel közeledett. Corbec a kíváncsiságtól hajtva kissé közelebb lopózott egy fa mögé. Ekkor látta, hogy a fény valójában valamiféle izzó anyag, amely a földön folyik végig, s lángra lobbantja az útjába kerülő fákat, bokrokat. A forrását nem lehetett látni, de az bizonyos volt, hogy közeledett. Kis idő elteltével hallhatóvá vált a sistergésen kívül egy csoport kántálása, majd végül Corbec meglátta, hogy honnan jön a vörös anyag.
Egy fél tucat mágus kántálta a szavakat egy körben állva, és a körben két ember magasságban egy fényesen izzó hatalmas gömbből folyt alá a forró vörös anyag. A körön kívül több fekete alak is látható volt, ők az anyag folyását szabályozták.
Corbec egyből az utakra gondolt, és sejtette, hogy valamilyen sötét erő van a dolgok mögött. Gyors visszament Hissonhoz, és megbeszélték, hogy megtámadják az útépítőket.
Az egy-egy fa mögött elrejtőztek, és vártak. Mikor a közelükbe ért az útépítő csapat, Hisson kibújt a fedezékből, és elhajította a dárdáját. A dárda eltalálta az egyik mágust, aki ott helyben összeesett. Ettől a hatalmas gömb leesett, és szétfröccsent az úton. Ettől két mágus változott vízpárává, és egy további kigyulladt. A másik két mágus szerencsésen elhárította a csapást. Corbec ahogy az útra ugrott, észrevett egy ismerős arcot, s ő szintén felismerte őt. A támadással azonnal felhagyott, s az őrök rögtön körülvették.