090 - Bence

2012.06.30 17:57

            Miután feltápászkodott a földről megvárta míg Zarab is leér a hegyről így együtt mehettek Dormun házához, ami lassú tempóban 2 napi járóföld volt. Elővett egy iránytűt és elindultak Délnyugat felé. Darchon csak lassan bírt haladni, mert a zuhanástól kificamodott a bokája ezért nagyon figyelmesnek kellett lennie nehogy valami baj történjen. Nem is mentek olyan sokat, de rátaláltak egy útra ami Magasfokba vezetett. Hirtelen Zarab megragadta gazdáját és beráncigálta egy bokorba. Daken először nem értette, hogy mi zaklatta fel ennyire, de ebben a pillanatban lódobogás kezdett hallatszani a távolban. Egy perc nem telt bele és a környék megtelt lovasokkal, majd aki a legdíszesebb lovon ült megszólalt:   

  • Érzem, Willow elindult a tanyáról.
  • Merre kérdezett? - egy másik
  • Kelet felé

Majd tovább robogtak az úton ott hagyva a két fültanút a bokorban. Darchon nehezen kimászott a cserjék közül és megsimogatta a farkast és adott neki egy szelet húst. Mit kereshettek ezek Magasfokba - gondolta, de nem nézett utána, mert tudta, hogy most ennél fontosabb feladata van így keresztülment az úton. Fél óra múlva egy tisztásra érkeztek ahol Dakennek muszáj volt megpihennie, mert már nagyon fájt a lába. Így nekidőlt egy kőnek és nézte, ahogy a kis kedvence hogy hempergőzik a fűben. Majd azon gondolkozott, hogy, hányszor megmentette már az életét pedig csak három éve, hogy meglátta őt az erdőbe és már akkor is úgy vonzódott a farkas hozzá mintha már nagyon régóta ismerné…