088 - Lino Natsumi

            - Vesztedbe rohansz, te féleszű! A mágustorony már az ellenség kezén van! – kiáltott utána Erisz, ám szavai süket fülekre találtak.

Raul utánuk akart futni, azonban Eriszt elkapta az egyik kezét és visszarántotta.

• Eszedbe ne jusson! Nem tudsz segíteni, csak meghalnál te is.
• Eressz el!
• Sajnálom – mondta Erisz baljós tekintettel – ezt a te érdekedben teszem.

Majd legyintett, mely hatására a földből gyökerek törtek elő és Raul lába köré tekeredtek olyan szorosan, hogy ő meg sem tudott mozdulni tőlük.

• Nem teheted ezt velem! – őrjöngött Raul, azonban Eriszt ez nem érdekelte, sarkon fordult és ment a dolgára.

Raul magára maradt, s bár Aigor szemtanúja volt az iménti színjátéknak, inkább úgy tett, mintha semmit sem látott volna és észrevétlenül elsettenkedett a színhelyről.

            Erisz a kórteremnek kijelölt szobába tartott, ahol a sebesültek ellátásában segédkezett. Amikor egy katona sebeit kötözgette, a látványától álmaiban szereplő rémképeket kezdte maga elé képzelni, mintha csak eme nyomasztó vízió valósággá vált volna. A szoba oszlopos csarnokká változott, mely lángokban állt, a sötét égboltot pedig meteorok csóvái tarkították. Minden olyan volt, mint az álmaiban, de ez sokkal valóságosabbnak tűnt, szinte megelevenedett. Erisz lefelé tekintett, kezei saját oldalát szorongatták. Mikor arca felé emelte őket, elszörnyedt: egy hatalmas sebet fogott eddig, amitől tenyere vérben úszott. Ettől a sokktól tért magához. Reszketett.

- Mi ez borzalmas a látomás? Múlt vagy jövő? – suttogta.