074 - Lino Natsumi

            Míg a katonák Corbecért harcoltak, annak reményében, hogy a druida pusztán elájult, az erőd alatti nyirkos katakombákban menetelő csipet-csapatot egészen más célok vezérelték. Willow gazda mutatta az utat, akit Erisz és Raul követet, a sort pedig Aigor zárta. A Lovag bizalma ingatag volt Raul és a furcsa nőszemély iránt, ezért inkább maga előtt akarta tudni őket, hogy minden tettüket figyelhesse.

            Arcukon kiült a lebukástól való félelem, mikor kísérteties hangok közepette kialudtak a fáklyák. Willow gazda összegyűjtötte energiáját, amitől vasvillája ezüstösen kezdett csillogni. Egy bérgyilkos technikára hasonlított, melynek elsöprő erejéről csak legendák szóltak, ugyanis aki látta, az többé nem tért vissza, hogy mesélhessen róla. Végül egy arra repülő, riadt denevér csapat oldotta fel a pattanásig feszült helyzetet.

            - Ott a kijárat! – szólt a gazda.

            Kiléptek a füves buckának álcázott csapóajtón és meglátták a Parancsnokot. Hatalmas fekete lovon ült, gyönyörűen kidolgozott ám annál rémisztőbb páncél borította őt és lovát is, rangjáról pedig több kitüntetés árulkodott.

• Nocsak, kiket fújt ide a szél – szólt gúnyosan – csak nem menekülni próbáltatok?
• Szó sincs róla! Azért jöttünk, hogy végezzünk veled! – kiáltott a Raul.
• Oh, milyen naivak.

            Ezzel a szóval megkezdődött a küzdelem, ám a Parancsnokot mágikus pajzs védte. Amíg Aigorék elkeseredett harcot vívtak, Erisz a háttérből megpróbálta kifigyelni a vezér gyenge pontjait, hogy megmaradt erejével biztos találatot mérhessen rá.