055 - Lino Natsumi

            Órák teltek el szótlanul, mikor Erisz egy kövön ülve a kardot védő mágia megtörésének módján elmélkedett. Raul hasztalannak érezte magát, így végül elment az erdőbe tűzifát gyűjteni. A zsebéből áradó vöröses fényt is egyre kínosabb volt takarni, ha Erisz nem merült volna olyan mélyen bele gondolataiba, minden bizonnyal hamar kiszúrja.

            Mikor biztos távolságba került társától, előkapta a fénylő papírdarabot és ordibálni kezdett hozzá:

• Elég már! Hagyd abba a világítást!

Majd rázogatni kezdte a levelet, mintha csak egy léha matrózát próbálná munkára bírni.

• Hát jó, te akartad – kardjával megpróbálta kettészelni, de a penge meg sem karcolta.

Dühében a földhöz vágta és végső elkeseredésében ugrálni kezdett rajta, ami után váratlanul kialudt a fény.

• Nahát! Ez bevált. El sem hiszem.

            Erisz a fűzfához lépett, megérintette a törzsét és varázsigéket kezdet mormolni, közben minden szellemi erejével a céljára összpontosított, azonban semmi sem történt. Ezután villámokkal akarta sújtani azt, de látványos tűzijáték ekkor is elmaradt. A meglepettségtől lábai elgyengültek és a földre huppant.

• Mi… Mi történt? Eltűnt az erőm… Nem tudok varázsolni…

Ebben a percben tért vissza Raul, egy nagy halom rőzsével a kezében.

• Na, sikerült megoldást találnod?
• Nem.. Erős mágia védi.
• Talán ugrálni kéne rajta!
• Mii?
• Ááh semmi.. Aigorhoz kéne mennünk.
• Hát jó.

Raulnak furcsa volt a hirtelen beleegyezés, annak ellenére, hogy Erisz pár órája még hevesen tiltakozott az ötlet ellen, de inkább nem szólt semmit.