049 - Ogresta

            Az út hosszú és fárasztó volt a kis csapat számára, és még szegény Hirot is magukkal kellett cipelniük. Pár óra múlva Gréti megállt egy kereszteződésnél, majd példáját a többiek is követték. A kétfelé ágazó alagút egyik ágából büdös, mocsárszag terjengett, míg a másik ágból halvány fény szüremlett ki, amely a kijáratot sejtette. Gréti azonban egyik felé sem volt hajlandó elindulni, ehelyett odalépett a két utat elválasztó kőfalhoz, elővett egy tökéletesen simára csiszolt ékkövet, és a kőhöz érintette. A kő áttetszővé vált, és egy egyenes folyosó vált láthatóvá a gyér fáklyafényben.

            A folyosó egyszerű téglákból állt, s boltíves teteje és egyenessége árulkodott a pontos tervezésről. A követ alighanem mágusok helyezték el a betolakodók ellen. A hosszú folyosó bűzlött a mocsár átható bűzétől, és a falakról egykori pókhálók maradványai lógtak le. A fáklyák fénye is egyre gyengébb lett, ahogy haladtak. Ám a helyben volt valami még különösebb, ami mindennél jobban aggasztotta az utazókat. Ez volt a csönd. A sírkertek ehhez képest valóságos piaci kiárusításra hasonlítottak, ahol kofák, és lókupecek kiáltoznak a vevőkért. Ha valamit hallani lehetett is, az csak a távoli visszhang lehetett. A lépéseik zaja is bántóan hangosnak mutatkozott, pedig igyekeztek mindannyian a lehető leghalkabban közlekedni. Ahogy lépkedtek a végtelenségbe nyúló folyosón, egyszercsak egy éles villanást láttak, és a következő pillanatban már Willow gazda tanyáján találták magukat, aki kedélyesen üdvözölte vendégeit.