046 - Archie

            A lovasok üldözte Corbec és Aigor igyekeztek sebességbeli hátrányukat a terep segítségével kiegyenlíteni. Sűrű bozótba vetődtek, nem törődve a hasogató tüskék okozta fájdalommal, és kisebb sziklákra másztak fel, ahova a patásokat nem lehet felugratni. Úgy tűnt, sikerül lerázni üldözőiket, de azok találhattak egy kerülőutat, ugyanis szemből közeledő hangokra lettek figyelmesek. Egy kidőlt tölgyfa tuskója mögé húzódtak, szívükre ránehezedett a csapdába esettek lüktető félelme.

• Ha itt a vége, adjuk meg a módját – szólt Aigor, és előhúzta kardját.
• Magammal viszek párat a Szellemvilágba! – szorította össze a fogát Corbec.

A két harcos egyre szaporább ütemben vette a lélegzetet. A rohanók már csak pár méterre lehettek. Aigor kesztyűs keze ökölbe szorult, másikkal a kardot markolta. Társa biccentett egyet – itt az idő.

            Előugrottak a rönk mögül, éppen amikor üldözőik át akartak jutni azon. Aigor kardja fémesen pendült két kisebb karddal találkozva, melyet riadtan rántott elő a vele szemben álló fiatal harcos. Corbec legnagyobb meglepetésére egy dárdás, bőr ágyékkötős fickóba botlott.

• Hisson? Hiro? Mit kerestek ti itt?
• Ezt ugyanúgy kérdezhetnénk mi is!
• Azt hiszem, ezt később tárgyaljuk meg!

            Egyik oldalról lovasok, másik irányból démonmágusok által üldöztetve, hirtelen nem tudták, merre is fussanak. Váratlanul azonban egy közeli sziklafal mohafüggönye mögül egy női hang pisszegett rájuk:

• Úgy látom, bajban vagytok! Gréti vagyok, Willow gazda embere. Gyertek, van itt    egy alagút!