032 - Archie

            A mocsári éjszaka nyugtalanító hangoktól volt terhes, és a süppedt sötétség molyrágta bundaként terítette be az áporodott lyukat. Corbec a fadarabokat piszkálta merengve az egyik sarokban. Aigor halkan megkérdezte tőle:

• Száraz még az a kupac szenesedett fa? – Corbec megtapogatta, és bólintott.
• Gyertek, van egy tervem – súgta Aigor a cellatársaknak – Hiro, te vagy a legfiatalabb, s egyben a legvékonyabb is, rád fontos feladat vár – majd beszámolt társainak az ötletről.

            A hajnal első sugarait repesve várták a rabok: s nem csupán szentimentális reménykedésből. Corbec úgy vetődött az égre néző rácsok közt először beszűrődő fényekre, mintha mennyei manna hullana alá az égből. A tegnap összetört üveg maradványaival igyekezett a fény nagy részét a szenes fákra fókuszálni. Visszafojtott lélegzettel figyelték, ahogy lassan füstölni kezd a kupac. Mikor már megfelelően égett, Hiro Raul vállára állva feltuszkolta magát a keskeny rácsos részbe a plafonon, s lábát megvetette a sáros oldalfalba fúrva.

• Nedvesítsetek meg magatokon minél több ruhát a tócsákból! Büdös lesz, de jó füstszűrő. Ami éghető, vessétek a tűzre! – vezényelt Aigor.

Az őrök gomolygó füstre lettek figyelmesek. Egy kis csapat lesietett a cellához, de a sűrű szürke felhőben csupán a foglyok körvonalát tudták kivenni. Kivont karddal vágtak át a füstön, és a sarokhoz lépve látták, hogy az egyik hiányzik. Ebben a pillanatban Hiro a résből a nyakukba zuhant, s a megforduló őrökre hátulról rátámad a másik három rab is.