027 - Lino Natsumi

            Elrángatták a csapatot egy táborhoz, amit egy kisebb fal vett körbe. A központi épület volt csak kőből, tetején a fekete kalóz zászló lobogott, körülötte mindenütt faházak és sátrak. Ide cipelték hőseinket, le egyenesen a pincébe, a rideg kovácsoltvas tömlöcbe. Talán az egyetlen hely volt ez, aminek megépítését alaposan elvégezték.

            Corbec és Aigor azonnal kérdőre vonták Rault:

• Honnan ismer téged ez a haramia? – kérdezte Aigor.
• És ki az az Erisz? – folytatta Corbec.
• Erisz, őhm.. ő csak a… feleségem. A kalózok elől szökött el miután.. őhm.. megtámadták a faluját. Ami a tartozást illeti… Háát.. Lehet, hogy néha keresztbeettem a főnöknek és emiatt egy „kicsit” dühös.
• Hogyan tehettél te keresztbe egy kalóznak? – nézett rá szúrós szemekkel Aigor.
• Az igazat megvallva, régen én is kalóz voltam, de ez már csak a múlt. A legénységem elhagyott, mikor épp csak egy hajszál híján úsztuk meg egy tengeri szörny támadását. Mármint, azon kevesek, akik túlélték.
• Ezt el kellett volna mondanod nekünk a legelején.
• Ne haragudjatok. Féltem, hogy így nem tarthatok veletek.
• Először jussunk innen ki valahogy, majd utána számolunk. – zárta le a témát Aigor.

            Raul lesütötte szemeit és közben abban reménykedett, hogy imádott varázslónője           értük jön és kiszabadítja őket.

            Erisz azonban mit sem tudott róluk, sőt szintén veszélyben volt. Üldözték. Kezdetben fölényesen győzte le támadóit, ám azok minden alkalommal nagyobb sereggel érkeztek, az ő ereje pedig fogyatkozott, így végül menekülnie kellett.