026 - Ogresta

            Az utazók az indák elől menekülve futottak a liget felé olyan iramban, ahogy csak kevesen voltak képesek futni a vidéken. Nem is csoda, hogy így futottak, az életük múlt most rajta. Corbec sérülései még nem gyógyultak be teljesen, így kicsit mindig le volt maradva a többiektől. Az út felének megtétele után már úgy tűnt megmenekülnek a halálos indáktól, az indák viszont mintha parancsszónak engedelmeskednének, gyorsítottak, és egyre közelebb kerültek az üldözöttekhez. Látva a közeli vészt, a kis csapat minden erejét megfeszítve futott tovább a kis szigetre, amit hamar elértek.

            Szinte ahogy a szigetre értek, beleestek egy nagy gödörbe, majd hálókat dobtak rájuk. A hálót az utazókkal együtt gyorsan kihúzták a gödörből, és erős kezek fogták le őket. Egy magas, kissé pocakos ember lépett eléjük. Vörös szakálla, és kalapja nem hagyott kétséget, hogy ő vezető. Ruhái több helyről származhattak, és valamennyi ápolatlan, és rongyos volt. Erősen sántított bal lábára, ami alighanem fából lehetett. Elővette kardját, és sorba vette rabjait. Minden szavát gúny és megvetés járta át.

• Á, csak nem egy lovag? Ugyan mit kereshet itt, a mocsár kellős közepén? Mert itt semmi nincs, hacsak nem mi. Nézzenek oda. Egy emberi korcs is van itt. Társadat már elkaptuk, mikor megtámadtatok. Sejtettem, hogy csak idők kérdése az újabb találkozás. És nézzenek oda, kit látnak szemeim, csak nem Rault? Nagyon sokkal tartozol ám. Hiába szöktél el Erisz után, az adósságot úgyis behajtom. És most, tömlöcbe velük!