025 - Archie

Corbec és Aigor beszélgetését sűrű villámok sora zavarta meg a horizonton.

• Fura egy vihar – jegyezte meg a sokat tapasztalt druida – a semmiből jött, s szél ellen mozog.

Raul, aki szintén felébredt az égi fényre, odakuporodott a tűzhöz.

• Gonosz egy hely az ott. A dombon túl, a fényeknél fekszik Nüx városa – vagyis feküdt valaha, ma már élő ember nem nagyon merészkedik arra a szellemtanyára.
• Azt hiszem, tovább kell állnunk – sürgette társait a Aigor.

            A hold már feljött, így annak lágy fényében jó tempóban tudták szelni a kísérteties utat keresztül Colanion vadonján. A pompásan kövezett nyílegyenes csík azonban keletre vezette őket, míg a Tanya inkább északra esett. Ott kellett hát hagyniuk az út kényelmét, s egy ingoványos részen letértek róla. Raul biztos érzékkel vezette két társát keresztül a lápon, egy nyolc-tíz láb hosszú fűzfabottal tapogatva a talajt maga előtt. A nád susogása borzongató atmoszférát teremtett a holdvilágos éjen, s az iszalagos-mocsaras vidék egyéb zajai is görcsös figyelemre késztették az átutazókat.

            A nap első sugarai már rávetették magukat a tájra, s fényüknél megpillantották az ingoványból kivezető irányt, egy két-háromszáz méterre levő gyér akácligetet. Ahogy megkönnyebbülésükben felsóhajtottak, abban a pillanatban beléjük fagyott a lélegzet: a mocsár iszapjából, a növényzet alól indaszerű csápok tekeregtek elő, s megcélozták a kalandorokat. Eszeveszett versenyfutás kezdődött a liget eléréséért…