023 - Ogresta

A naplemente Colanion lakóit a már megszokott gyors ütemében érte el. Az egyik pillanatban még fényesség volt, de öt percre rá már csupán nyugaton egy fényfolt emlékeztetett mindenkit, hogy nemrég még nappal volt. A sötétben Corbec tapasztalt mozdulatokkal tüzet csiholt, majd az erdőben néhány szárazabb gally után nézett. Amikor visszatért, társai már kényelmesen elhelyezkedtek, és egy-egy kétszersültet ettek.

            Az éjszaka ugyan csendesnek ígérkezett, de a biztonság kedvéért megegyeztek az éjjeli őrségben. Corbec kezdte az őrködést. Már-már következett volna a váltás, ám hirtelen egy hang tépte szét az éjszaka nyugalmát. Egy varjú volt, melynek hangját Corbec azonnal felismerte. Egy kőhajtásnyira a tűztől állt meg a druida, hogy kezére szálljon a madár. Az éjfekete varjú engedelmesen leszállt, és egy kis tárgyat ejtett gazdája kezébe. Ő a tárgynak megörült, s válaszul pár szót súgott állata fülébe. Ezzel a madár már el is tűnt az éjszaka sötétjében.

            Találkozásuk azonban nem volt észrevétlen. A tűznél már Aigor ült, s egyből kérdőre vonta társát.

• Hírt hozott madaram! - s a kis tárgyat, amit a madár hozott átadta a lovagnak. Egy teknős páncéljának darabja volt, melyet itt-ott megkarcoltak. A lovag azonban nem értette a jelet. - A barátom, Hisson életben van, bár fogságban. Nem fogják megölni, mert kell nekik valamiért. A kedves kis madaramnak csupán az a feladata, hogy figyelje meg a kalózcsapat mozgását.