022 - Archie

• Nem eszik olyan forrón a kását! – szólalt meg Aigor – Egyáltalán hol keressük azt     a kődarabot? S a bábmester? Ha ilyen hadseregeket küld le ide délre, el tudod képzelni az északi seregeit? Ne hidd, hogy gazdájukat védve is ellovagolnak mellettünk. Jól mondod, bábok ezek: amíg izzik tenyerükön a Démonjegy, elméjüket     köd szállja meg. Megölnék saját anyjukat is…
• Nem mindenkire hat a Jegy, csak a gyenge akaratúakra – érvelt Corbec.
• A Jegyet mindenki önmagára tetoválja. Kevesen vannak, akik önszántukból teszik, többeket zsarolással, az akaratukban gyengéket pedig elméjük megtörésével hajtják bele a Démonbáb-létbe – folytatta Aigor.
• Honnan tudsz te ilyen sokat e sötét mágiáról? – kérdezte Raul.
• Szolgáltam a Kereszt rendjében – mutatott váll-lapjára a lovag – s a hadjáratok vége nem mind diadalünnep. Néha az ember a sötétebbik felébe harap a kalácsnak… de hol van Hiro?

            Csupán ekkor tűnt fel a három másik kalandornak a fiatal fiú hiánya. Kis sugarú körben átfésülték a környéket, nem fekszik-e véletlenül vércsalán-csípéstől elkábítva valamely bokorban, vagy nincs-e nyoma elrablásának. Egy óra után azonban feladták az eredménytelen kutatást.

• Szerintem egyszerűen inába szállt a bátorsága a lovasok láttán. Sok ez egy kocsmárosfiúnak, egymás után fura élőholtakkal harcol, leég a kocsmája, majd egy félelmetes hadtest robog el mellette. Talán hazament… - elmélkedett Raul.

Mindezt a többiek jóváhagyták, mást nem nagyon tehettek, hisz továbbhaladásra sürgette őket a közeledő naplemente.