019 - Jocc

    Miután kulacsaik megteltek vízzel és borral, táskájuk élelemmel, a kis csapat elköszönt a kocsmárostól. A búcsúzkodáskor Hiro nem volt jelen, mondván, hogy nincs oka búcsúzkodni vagy köszönetet mondani semmiért. A falu északi szélén, egy fa tövében ülve várta a társait. Csak bámulta a zsenge, zöld füvet maga előtt és piszkálta a nyakláncát. Megviselték a történtek. Néhány perccel később megjelent a három férfi, és megindultak a keskeny földúton Északnak.

• Hiro! – szólította meg a kocsmárosfiút Aigor – Tudom, hogy nem szeretnél róla beszélni, de úgy gondolom tudnunk kell mi történt.

• Rendben, elmondom. – még mindig a földet bámulta – Visszamentem, a kocsmába a holmimért, majd kifele jövet egy idegen tévedt be a boltba. Valami nem stimmelt         vele, mert amint megláttam olyan félelmet éreztem, mint eddig még soha. Mozdulni sem bírtam. – felnézett az ég felé s megborzongott visszagondolva a történtekre – A következő emlékem, hogy a földön fekszem. Körülöttem darabokra törött bútorok, a   pult lángolt. Fölöttem állt az idegen széles mosollyal a szemembe nézett, majd megfordult és eltűnik a füstben. Ezután a kútnak támasztva ébredtem és már ti is ott voltatok. – Igazából a nyakláncomra nézve annyit mondott „Még találkozunk”, nevetett és eltűnt. De miért? Ki ez a személy és mit tud a balanomról? Remélem a többiek nem vették észre, hogy mi van a birtokomban.

Elmélkedését Corbec hangja törte meg.

• Ha bármire szükséged van, szólj nyugodtan, ha tudunk, segítünk.
• Köszönöm.