012 - Lino Natsumi

Aigor és Corbec kérdően néztek a hirtelen jött idegenre, ám mielőtt választ adhattak volna annak szokatlan kérésére, egy fülfájdítóan hangos kiáltásra lettek figyelmesek. A jajveszékelés nem hagyott alább, sőt egyre hangosabban szólt, amiből hőseink arra következtettek, hogy tulajdonosa mind közelebb ér hozzájuk. Aigor és a furcsa idegen előrántották kardjukat, valamint Corbec is támadó pozíciót vett fel. Hamarosan egy fiút pillantottak meg a feléjük rohanni, kit ijesztő szörnyek üldöztek. Emberek voltak, de ruházatuk szakadt volt, orrfacsaró bűzt árasztottak, szemeikből pedig hiányzott a fény. Élőholtak voltak.

• Meg kell mentenünk azt az ifjút – kiáltották egyszerre.

A fiú megbotlott egy fa kiálló gyökerében így támadói rögtön beérték.

            Az újonnan összekovácsolódott kis csapat a következményektől nem rettegve vetette magát az ellenre és könnyűszerrel végeztek velük. Olyan jól dolgoztak össze, mintha már évek óta együtt harcolnának a sötétség erői ellen.

            A szerencsétlen már készült a halálos csapásra, ám mikor a várt sérülés nem érte, kinyitotta a szemét, hogy lássa, mi történt és nagy meglepetésére a triót, s körülötte holt zombikat látott.

• Megmentettétek az életem – rebegte – hogyan hálálhatnám meg ezt nektek? Kérlek, engedjétek, hogy veletek maradjak, nemes harcosok. Bár magam nem vagyok katona, hasznomat vehetitek: úgy ismerem a környéket, mint a saját tenyeremet és kovácsokat is, kik nekem olcsóbban javítják meg sérült fegyvereiteket. Oh, majd elfelejtettem, a nevem Raul…