009 - Ogresta

A sárgás löttytől a harcos teste vakítóan sárga lett, majd a fény enyhülni kezdett, és lassan kivehetővé vált a fekvő harcos képe. Miközben enyhült a fény, egyre nagyobb és nagyobb szél támadt, mely elfújt minden fáklyát a közelben. Mikor a szél elült, a harcos már nem ragyogott. Ami azonban furcsa volt, hogy ruházatán már nem látszódtak a vérnyomok, és a sebek, melyek néhány pillanattal ezelőtt úgy izzottak, mint egy kovácstűzhelyből kivett vasdarab, behegedtek és félig meggyógyultak. Néhány perc múlva kinyitotta szemeit, felült, és szétnézett maga körül, és szinte csak önmagának kezdett el beszélni.

• Hmm..Hát ez nem az a kocsma, ahol korábban voltam. Nézzük csak, hol is lehetek. Nincs fenn a Hold, így talán egy-két nap telhetett el a kocsmából való távozás után. Jó lenne tudni, pontosabban hol is vagyok. - Ezzel elővett zsebéből két követ, és egy kis fáklyát, s meggyújtotta a fáklyát. Ekkor vette csak észre a lovagot.
• Wáá! Hú, mekkora meglepetés. Várjunk, csak, te is ott voltál a fogadóban. Akkor valószínű, hogy te voltál az, aki idáig elhozott. A fákat elnézve nem is lehetünk olyan messze. Ó jajj, milyen modortalan vagyok, be se mutatkoztam. A nevem Corbec. Amit a kocsmában elmondtam az mind igaz. Valóban megtámadtuk a kalózokat, de nem tudom, hogy a többit sikerült-e elmondanom. Barátomat elfogták, és segítséget szerettem volna kérni, hogy kiszabadíthassam őt. Ami viszont téged illet, dicső lovag, rólad semmit sem tudok. Kérlek mesélj valamit magadról.