008 - Lino Natsumi

Hajnalodott, az alvó varázslónőt a bokor rezzenése ébresztette. Rögtön felpattant, s a tenyerébe koncentrált mágikus erőből egy villámló gömböt kreált, majd várt, hogy az ismeretlen megmutassa magát, hogy aztán lesújtson rá. Ám meglepetésére egy ismerős arc bukkant elő, egy ifjú kalóz.

• Jaj ne, már megint Te vagy az, Raul? Majdnem pirítóst csináltam belőled.
• Bocsáss meg Harcos Istennő – mondta a fiú – nem akartam Rád ijeszteni. Mióta megmentetted a hajóm attól a tengeri szörnytől, követlek, hogy szerelmünk beteljesüljön.
• Bár ne tettem volna – mormogta a lány és sandán lenézett a kezében lévő gömbre, de végül megszüntette azt. Gondolta, ha már nem szabadulhat Raultól, hát hasznosítja.
• Raul! Ha megteszel nekem valamit, a Tiéd leszek!
• Kívánj bátran, én végrehajtom – válaszolt csillogó szemekkel a fiú.
• Kutasd fel azt a Lovagot, ki a sérült Druidával utazik északra, férkőzz a bizalmukba és tudd meg mit terveznek, majd valamilyen ürüggyel hagyd ott őket és számolj be nekem. De vigyázz, rá ne jöjjenek!
• Miért nem Te teszed, Úrnő?
• Mert nekem a bosszúm az első, nem késlekedhetek, de akkor is tudni akarom!
• Hát jó, ha ezt kéred, megteszem Neked Királynő! – és már rohant is el.

• A nő még utána kiáltott:
• A nevem Erisz! Így szólíts és hagyd ezeket az idétlen jelzőket!

Raul elpirulva nyugtázta, Erisz pedig visszatért az ösvényre és közben eképp elmélkedett:

• Szegény bolond, bármire rávehetem. Ami Téged illet, kedves Lovag uram, utunk biztos keresztezi majd egymást, csupán idő kérdése…