002 - Lino Natsumi

            Egy nő volt. A lovag rögtön látta, hogy nem egyszerű háziasszonyról van szó: komoly páncélzatot viselt, hátát pedig egy hosszú köpeny takarta. Arca komor volt és rideg, tekintete elárulta, már sok szörnyűséget látott - véres csaták szörnyű terhét, a harcmezőn elvesztett barátok emlékét hordozta magával, mint egy igát, melytől sosem szabadulhat. Hosszú fekete haja és jobb szeménél lévő sebhelye tette még rejtélyesebbé őt.

 A kocsmában elhallgattak a vendégek, tekintetüket az új jövevényre szegezték és várták, mi történik.  A nő végigmérte a lovagot, majd kisvártatva megszólalt:

• Látom te is harcos vagy, s mint ilyen, hozzám hasonló. Megjártam már magam is azt az elátkozott vidéket, ezért mondom Neked, ha kedves az életed, ne menj oda. Bármennyire is vagy nagy harcos, egyedül semmi esélyed. A hozzád hasonló nemes lelkű katonáknak a király seregében lenne a helyük, nem pedig magányos vándorutakon, melynek végén a halálba szaladnak. Értelmetlen önfeláldozással nem teszed jobbá a világot, vagy ha már íj eszetlenséget határozol el, legalább fogadj magad mellé társat.

            A harcos kemény szavai hatására senki sem mert megszólalni, csak a Lovag feleletére vártak mindannyian. Azonban válaszra már nem jutott idő, az ismeretlen hölgyemény sarkon fordult, s máris a kijárat felé vette az irányt. Az ajtóból még búcsúzóul így szólt:

• Még biztos találkozunk. Ha nem fogadod meg a tanácsom, a te dolgod, de soha ne akadályozd az utam.

            Amint elhagyta a helyet, egy másik harcos lépett a kocsmába.