A hősies eposz

Nyom Oszkár Tollából

Hát kedves olvasóim eljött az idő hogy pennámmal újabb hírt hozzak nektek a Tesna-folyó vidékéről. Gondolom, sokatokban felmerül a kérdés, hogy miért volt ilyen soká csönd felőlem, de mindenre választ kaptok, ha végigolvassátok eme eposzi remekművet.

Előző írásomat ott vágtam el mikor a polgármesternél szálltam meg tehát innen folytatom az eseménysort. Másnap korán felkeltem és körbenéztem a faluban hol mindenki a Halászfalváról menekült emberekről és az ott történt szörnyűségről beszélt.  Első állomásom egy kovácsműhely volt ahol a katonák épp fegyvereiket adták le a mesterembereknek. Megkértem őket hogy hadd nézzem, meg, ahogy megjavítják a kicsorbult kardokat, alabárdokat és egyéb fegyvereket, s ők természetesen szívesen fogadtak egy olyan tisztességes és becsületes embert, mint amilyen én vagyok. Először a kard megmunkálását néztem végig.

Garthon kovács volt a felelős a pallosokért. Először megnézte, hogy hol a hiba és milyen mértékű sajnos volt egy-pár olyan elnyűtt fegyver, amin nem tudott segíteni így hát megolvasztotta őket és félre tette. A csorbákat hatalmas kalapácsának ütéseivel kiegyengette, ha esetleg a kard meg volt hajolva befogta két 2 szűk vascölöp közé mik a földbe voltak ásva jó mélyen, és izmos karját használva kiegyenesítette. Végül mindegyiket megélezte, hogy még az ember derekát is könnyen kettészelheti, az ki akarja.

Eztán megnéztem, hogy az alabárdokat hogyan teszik jobbá, de az már olyan mestermunkát igényelt, hogy én is alig értettem meg így inkább nem terhelem az olvasót ezekkel a nehéz műveletekkel.

Az elkövetkező időszak igen lassan vánszorgott. Én egésznap a szobámban feküdtem és azon elmélkedtem, hogyha esetleg a barbárokat sikerülne diplomáciai úton lecsillapítani, akkor milyen szobor illene nekem a legjobban és hova kellene elhelyezni. Végül rájöttem a szobornak a királyudvar szélén kell lennie, mert oda csak kora reggel ér a nap sugara, amikor még sokan az előző nap fáradalmait pihenik ki és így egészen sötétedésig látogatható volna  a 2 és félember magasságú márványszobrom, amin következő felirat díszelegne „A hős Nyom Oszkár ki pennájával jobb útra térítette a vandálokat.”

Szent Mark napján pirkadatkor nagy zajra lettem figyelmes. Hát gyorsan felöltöztem és kirohantam az utcára és láttam, hogy a férfiak ki csak egy-egy kaszával ásóval vagy komolyabb felszereléssel gyalogol a falu peremére. Ekkor vált világossá miről eddig csak beszéltek a falusiak most valósággá vált. Természetesen egyből tudtam mi a teendőm: a községházba kell mennem hol asszonyok s gyerekek vannak és őket kell védelmeznem, míg a többiek harcolnak a barbárokkal. Bent találkoztam a polgármesterrel, ki a kedélyeket csitította. Egy kis idő nem telt bele és tüzes nyílvesszők repültek a faluba mik háztetőket és egyéb éghető anyagokat gyújtottak be. Ekkor egy nő szólalt fel a tömegből „Nem bírom, most már nekünk is cselekedni kell!”  S sorra csatlakoztak hozzá az emberek. Mivel láttuk, hogy nem lehet megfékezni őket, kirohantunk az épületből és vízhordásba kezdtünk, hogy oltsuk a lángokat, de minden próbánk sikertelen volt. Ekkor egy kisfiú szólalt meg „Adjuk egymásnak a vödröket a kúttól a lángig és talán sikerül eloltani.” „Ezt akartam mondani én is” mondottam.

Eközben a falu férfii és a főparancsok zsoldosaival hűen állták a sarat a falakon.  Ám mikor a falat felgyújtotta az ellenség kénytelenek voltak hátrébb vonulni.

„Itt az ideje szemtől szembenézni a barbárokkal. Látom szemetekben a félelmet, melyet állati üvöltésük okoz, ellenben gondoljatok, családtagjaitokra kik bennetek látják az utolsó reménysugarat.  Én mondom, most kinyitjuk azt a kaput és olyan csatát vívunk itt, milyet még sohasem!” mondotta a parancsnok olyan elszántsággal és hangerővel hogy egész Kovácsfalván hallani lehetett eme beszédét.

A csatatéren zajló eseményeket csak hallomásból tudom leírni nektek kedves olvasók. A barbárok nagyjából kétszer annyian voltak, mint a mi embereink, de annál rendezetlenebbek. Ezt vette észre a főparancsnok és egyből rendre intette saját katonáit. „Első lépésként az íjászokat kell hatástalanítani utána, jöhetnek a többiek! Mindenki, aki íjjal rendelkezik, álljon egy pajzzsal felszerelt katona mellé és alkossatok egy hosszú glédát!”

A barbárok megrohanták a közbe megalakuló pajzssort, de nem tudták áttörni. Majd a védelem mögül nyílvesszőtenger áradt a hátra maradt barbár nyilasok felé. Nagy részük nem volt felkészülve eme cselre és legtöbbjük ott pusztult vagy súlyosan megsebesült. Ezután támadhatták meg a védelem nélkül maradt gyalogságot. A harc soká elhúzódott rengeteg halottat hagyva maga után ám sikerült megfutamítani a barbárokat és egy kisebb csapatot foglyul is ejtettek. Ám ekkor én is ki tudtam jutni már a harcmezejére és megmondtam a magamét a futó nyúlszívű barbároknak.

A raboktól megtudtuk, hogy vezérük álmában egy sötét alakot látott, aki a következőt mondta:”Okozzatok felfordulást Colanionban.”

Hogy ez mit jelenthet kedves olvasók nem tudni, de egy biztos. Az pedig nem más hogy én valamiféle hatalmas dolgot fedeztem fel és nem hagyom abba nyomozásom, míg meg nem tudom, hogy kicsoda a sötét alak.

Ny.O.