Bence
Aloha netbetyár!
Bence vagyok egy Magyarországon élő arab „giroszos” akinek az álma, hogy egyszer Amerika miniszterelnöke lehessen. Ezzel szinte el is mondtam mindent, Pá.
Na yol van, azért még írok magamról pár dolgot. 95-ös születésű férfi (?) Vagyok, aki ha felnő dolgozó informatikus akar lenni ehhez szinte mindenem meg van, mint például: két láb, két kéz és némi káposztalé hogy ne kongjon a fejem az ürességtől. Gyerekkoromban rengeteget túráztam az apukámmal főleg a Budai-hegységben és környékén. Nagypapámmal jártam sokat horgászni, de a gimnázium alatt ezek vasárnapi hétvégek egyre csak fogytak, míg végül teljesen elkoptak, de jövőre (2015) igyekszem majd szaporítani őket. Ezeken felül imádok focizni. Ez az egyetlen dolog, amit általános iskola óta megállás nélkül űzök a barátokkal a grundon, de hivatalos egyesületben még nem játszottam/om. Imádom az állatokat főleg kutya és macska az, ami szóba jön, jelenleg összesen négyen vannak pont a megfelelő elosztásban. Már most előre bocsátom, hogy nagyon kevés dátumra szoktam emlékezni. Ha megfejted ezt az egyszerű kis egyenletet, akkor megkaphatod, hogy egy 1-től 10-ig terjedő skálán hogy osztályozom magam: 811/2*3x+6-4x2=(2x+3) 2 -4+15x. Ennyi magamról, már tényleg túl sok. Úgyhogy meséljünk kicsit a Diablo-ról és a társairól, akik még elfoglalják/ták a merevlemezem egy részét.
DiabloII
A Diabloval körülbelül általános iskola végén, gimnázium elején ismerkedtem meg egy ismerősöm által (~15 évesen). Nem is vártam sokat egyből csináltam egy paladint Sir_Szarkupac néven. A játék az elején nagyon szokatlan volt mivel azelőtt még nem játszottam semmilyen RPG stílusú játékkal, de hamar megtetszett. Szarkupac egy zealer-conversion paladin volt HS nélkül, ha emlékezetem nem csal Patriarch-á sosem vált, Hell ActIII-ig ment talán. Utána következett egy újabb paladin Arturking. Ő már egy yoval megfontoltabb és erősebb harcos volt, ugyanúgy zeal volt az alap képessége, de már mellé fért a HS, és érthetetlen okokból a conversion nem került előtérbe :D. Ő volt az első karakterem aki Baal-t is beverte az utolsó szinten bár a barbár ősök nem kis fejtörést okoztak neki. Érdemes talán megemlíteni W_Churchill-t a csontis summonnekrót aki Hell ActI környékén táborozott le és volt még egy barbár is akinek a neve már nincs meg. Majd következett egy nagy fordulat ugyanis arra gondoltam, hogy felnéznék erre B.net nevezetű szerverre, hiszen többen mégiscsak yobb játszani. Gondolom, mint sokaknak nekem is hatalmas csalódás volt, amit ott láttam. Meglepő, de ismét egy paladin-t kreáltam magamnak jhjhfgguj néven futó zealer-smiter-t. Itt találkoztam először a hammerdinnel és egyből el is ment a kedvem tőle, köszönhetően hogy és legyen szó bármilyen kasztról nemcsak a paladinról minden champion-nek volt egy vagy két „elfogadott” build-je és ha te egy statpontot nem a Vitalityre raktál, hanem a Dexterity-re akkor már béna voltál. Természetesen szereztem ismerősöket is, volt köztük kicsit idegesítőbb, volt normális és volt külföldi is (akivel sajnos keveset játszottam, mert akkor valamiért igyekeztem kerülni őket, ezt már bánom). Az első reset után jhjhfgguj-va játszottam még non-ladderbe de törlésre került és újult erővel kezdtem Ladderon ugyanezzel a névvel. Olyan yol sikerült vele a játék hogy a reset idejére már meg volt minden olyan cuccom, amit el akartam érni, úgyhogy a reset után is játszottam tovább és megcsináltam vele az első sikeres ÜT-runomat. Miután meguntam Bneten lógni kerestem a Páholyon egy embert/társaságot, aki/k hasonló cipőben jártak, mint én, így lettem COLA tag. Még egy gyors zanzásítás: voltak HC karaktereim, játszottam a DiabloI-vel is, és a II-vel nővéremmel és a barátjával, kedvenc karakterem mindig is a paladin lesz.
Stratégiai fanoknak
Az első komolyabb játékom, amivel sok időt töltöttem/ök a SettlersIV mely egy tipikus építkezős háborúskodós stratégia játék. Örök kedvencem fog maradni. Apukámmal régen még hálozaton is próbáltunk játszani, de sosem jött össze, melynek valószínűsíthető oka a rossz játékbéli kivitelezés. Ugyan ez a kedvenc stratégiai játékom, még egyszer sem sikerült minden küldetést befejeznem rajta, mert annyira nehéz: D. A sorozatból az I és a III kivételéve VII-ig mindegyik megtalálható a polcomon. Másik ehhez sokban hasonlító ám mégis különböző játék az Age of Empires sorozat melynek játszottam II illetve III részével. Utóbbit többször ki is játszva.
Leauge of Legends?
Arról meséljenek a képek:D
Ha bármi érdekelné, velem kapcsolatba kérem, írjon e-mailt a bradi11@freemail.hu-ra
Köszönöm, hogy végigrágta magát az írásomon:)
2014-12-05